2024. június 2. - Kármen, Anita

Semjén nem hajlandó Bajnaival tárgyalni

A KDNP nem tárgyal Bajnai Gordonnal - szögezte le Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezető kedden a parlamentben.
2009. április 14. kedd 15:47 - HírExtra
Ezt azzal indokolta, hogy a nép kijátszására épülő paktumkormány illegitim, illetve, hogy a válságból, amelybe a Gyurcsány-Kóka-Bajnai-kormány döntötte az országot, csak erős parlamenttel, mögötte pedig erős társadalmi támogatottsággal lehet az országot kivezetni.

Ehhez új politika, új parlament, új választás kell - hangsúlyozta Semjén Zsolt.
A pártelnök-frakcióvezető szerint amit "az MSZP és az SZDSZ koalíciója" művel az morálisan illegitim, ezért az így megválasztott Bajnai Gordon miniszterelnöksége is az.
Hozzátette: nem pusztán azért, mert Bajnai Gordont soha senki, semmire nem választotta meg, hanem azért, "mert ami itt történik, nem konstruktív bizalmatlansági indítvány, hanem destruktív bizalmatlansági indítvány".

Semjén Zsolt azt mondta, hogy az indítvány célja közjogilag az, hogy kikerülje a köztársasági elnököt, politikai célja pedig, hogy kikerülje a népet, "erkölcsi értelemben ez a joggal való visszaélés'".

Bajnai Gordon személyében alkalmatlan és méltatlan. Alkalmatlan, mert miniszterként ő az egyik felelőse a mostani csődnek, és a mindent elborító korrupciónak - fogalmazott a KDNP-s politikus. Mint mondta: méltatlan, mert saját frakciótársa szerint is emberéletekért és nyomorba döntött családok százaiért felelős.

"Ezért ezt az embert Magyarország miniszterelnöki székébe ültetni provokáció az erkölcsi rend ellen" - közölte.

Semjén Zsolt beszédében felolvasta a Parlament előtt tüntetők nyilatkozatát, amelyet több mint 500 civil szervezet írt alá, és amely - mint mondta - megfelel a KDNP álláspontjának.

A petícióból többek között kiderül: keddre, amikor a képviselők a Gyurcsány-kormány ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványt tárgyalják, tömeggyűlést hívtak össze a Parlament elé.

Az aláírók a nép nevében azt követelik a képviselőktől, hogy "fejezzék be a nép feje feletti a mutyizást" - idézte Semjén Zsolt. Hozzátette: a civil szervezetek azt követelik a "hatalomhoz görcsösen ragaszkodó maroknyi, alig kétszáz fős csoporttól, hogy ne akadályozzák meg a szabad választásokat, ne ültessenek a nyakunkra a nép akarat ellenében Bajnai Gordonakat".

"Követeljük, hogy nép bizalmát, legitimációját elvesztett politikusok ne alakítsanak újabb kormányt, az Országgyűlés mondja ki azonnali feloszlását, Sólyom László köztársasági elnököt kérik, minél előbb írja ki az előre hozott választásokat" - olvasta Semjén Zsolt.
"A tömeg körbefogta az ország házát, a nemzet épületét" - idézte a KDNP-s politikus.

Semjén Zsolt közölte: a civil szervezetek szerint "ha a nép akarata ellenére megszavazzák a konstruktív bizalmatlansági indítványt, akkor a halatom kizárólagos birtoklását valósítják meg a nép akaratával szemben; ebben az esetben törvényes úton jogosultak vagyunk az önök döntésével szemben fellépni".

A Parlament előtt tüntetők kihangosítón keresztül hallgatták végig Semjén Zsoltot és örömujjongással fogadták, hogy a politikus felolvasta petíciójukat. A petíciót a közmédiumok közül a közszolgálati rádiónak és a Magyar Televíziónak is eljuttatják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását