2024. március 29. - Auguszta

Micsoda? Az előléptetés káros az egészségre?!

A szakmai előmenetel káros lehet az egészségre, mert a „boldog kiválasztottaknak” rendszerint nincsen idejük arra, hogy orvoshoz menjenek – állítják brit tudósok.
2009. április 13. hétfő 15:14 - HírExtra
A warwicki egyetem közgazdász és pszichológus kutatói megfigyelték, hogy egy szakmai előmenetel az esetek 10 százalékában növeli a stresszt, ugyanakkor 20 százalékkal csökkenti azt az időt, amelyet az előléptetettek orvosi kivizsgálásra szánnak. 
    
A kutatócsoport azon feltételezés nyomán kezdte meg munkáját, mely szerint a szakmai státus emelkedése jótékony hatással van az egészségi állapotra a jobb önértékelésnek köszönhetően. Mintegy ezer olyan nagy-britanniai dolgozót vizsgáltak meg, akik 1991 és 2005 között emelkedtek a szakmai ranglétrán és az eredmények nem igazolták a fenti hipotézist. Ugyanakkor megállapították, hogy nőtt az alanyaikra nehezedő pszichológiai nyomás. 
    
Chris Boyce, a kutatás egyik résztvevője szerint különösen a menedzsereknél tipikus a mentális közérzet romlása előléptetésük után és ez nem tekinthető rövid ideig tartó állapotnak. A tudós egyúttal úgy véli, hogy a gyógykezelésre való jelentkezéseknek a szakmai előmenetellel egyidejű csökkenése inkább aggasztó, mint üdvözlendő jelenség.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását