2024. június 1. - Tünde

Magyar Gárda kontra Fradi ultra: széthullik a szélsőjobb?

A vasárnapi, széleskörű Hősök terei tüntetés után a Gárda és másfél ezer jobbikos átvonult a Parlament elé, és Budaházy megjelenésével módszeresen elkezdték szétverni a radikális magyar jobboldalt.
2009. április 6. hétfő 13:06 - Pásztor Balázs
Tömeges előjáték

Vasárnap délután két órára a Civil Összefogás Fórum Fricz Tamás nevével fémjelzett demonstrációt rendezett a Hősök terére, sürgetve az előrehozott választást. Az erősen jobboldali (egyesek szerint tisztán Fidesz illatú) megmozdulás az utóbbi idők legnagyobb tömegét hozta magával: a rekkenő hőség ellenére 30-40 ezer ember lehetett kint, így sem az egyes médiumok által terjesztett pár ezer fő, sem az általuk skandált több százezer nem állja meg a helyét. A nép ottani részével megszavaztatták az előrehozott választást, meg pár jobboldali eszmét (igaz hogy a maradék 9.960.000 magyar tartózkodott, hisz nem szavazott sem mellette, sem ellene, de ez őket nem zavarta), a motorosok pedig elvitték azt a köztársasági elnöknek levél formájában.



Eddig minden rendben is lett volna, pár más bolygóról jött szónokon kívül az egész megmozdulás teljesen korrekt volt a szavazásig: sem rendőrök, sem rasszizmus, sem egetverő baromságok. Aztán ahogy a dolog kifulladt, úgy jöttek egyre radikálisabb beszélők, ahol már zsidózás és egyéb, nem éppen demokratikus tétel is elhangzott. Aztán a zárást követően a résztvevő Magyar Gárda és a jobbikosok nagy része fogta magát, és átvonult a Parlamenthez. Azt ők se tudták, hogy minek: Gyurcsány lemondott, Sólyom még nem válaszolt, így nagyon nem volt mi ellen tüntetni.

Kossuth téri tragikomikum


Hangulat
Egy aggódó anyuka elvisz egy üres sörösüveget a földről, mondván: "ez veszélyes". Az egyik rendőr békésen filozofál négy tüntetővel, beismerve, hogy ők is elkúrtak pár dolgot. A tömeg eközben erőteljes rigmusba kezd: "Sün! Sün! Sün!".
Némi szónoklás után a lelkesedés teljesen kimerülni látszott, főleg hogy 7-kor lejárt az előre bejelentett tüntetésnek szánt időkeret. De az emberek kreatívak, így úgy döntöttek, hogy az egész átalakul jobbikos EP kampánygyűléssé - elvégre kampányidőszak van, így ezeket korlátlanul lehet tartani. Meg is indult Morvai és Vona is, de már nem értek oda. Ugyanis megjöttek a futball ultrák a Fradi meccsről, és mivel a csapatuk nyert, ezért bulit kellett csapni - kijöttek hát tüntetni (ha a Fradi veszít, akkor rombolni jönnek ki, bár a kettő között semmi különbség nem tapasztalható).



A rendőrvérszagot megérezte Budaházy is, és árpádsávos pulcsiban beleolvadt a tömegbe, majd a pódiumon bukkant fel. Két, állítólag legázsprézett fiatal miatt elkezdte szapulni a rendőrséget, no meg hergelni az embereket. Az egyik gárdaparancsnok odaszólt, hogy ezt talán nem kéne, erre szapulta a Gárdát is. A bokszra vágyó budaházysták beszálltak a gárdaszapulásba, akik erre sértődötten kivonultak. A tömeg másik fele erre a gárdaszapulókat kezdte szapulni, és elindultak visszahívni a Gárdát. Csakhogy a fradiultrák úgy döntöttek, hogy egység kell, így ők álltak a visszahívás élére - tettekkel.

Körbevették a gárdisták buszát, és nem engedték azt elindulni - miközben azt dörömbölve kántáltak magyar regéket. A Gárda végül belátta, hogy így sehova sem fog jutni, ezért köztes megoldást választott: leszálltak a buszról, de a térre nem jöttek vissza. Időközben a dolog kezdett annyira unalmas lenni, hogy a fotósok azon tanakodtak, hogy sün-alakzatban vonulnak majd, és így csinálnak 360 fokban panorámákat, amikor az ultrák nagy dühösen elindultak ismét a gárdisták felé. Indulattól vöröslő fejjel üvöltöztek egymásra, hogy ki a nagyobb magyar, kis híján verekedésbe fullasztva a tüntetést. Végül a Gárda elvonult, és utána nem sokkal a tüntetésnek is vége lett - bár a közlekedés visszaállítása után a céltalan erőszak célt talált két villamos személyében, de a rendőri szirénák szétkergették a bátor hazafiakat.



Okok és konklúziók

Már a demonstráción is elkezdett filozofálni az átlagtüntető: a Gárdának van igaza, Budaházynak, vagy már ezek a magyarok is meghülyültek? Annyi biztos, hogy Budaházy vért akart, ezért nem hagyhatta annyiban a két legázsprézett ifjú titánt - azok hiába köpték le és mentek neki a rend őreinek a szemtanúk szerint. Aki bunyózni jött ki, az nyilván csatlakozott hozzájuk. A Gárda viszont nem kerülhet konfrontációba a rendőrséggel, hisz ezzel az egész szervezet veszélybe kerülhetett volna. Sok gárdista egyetértett Budaházyval „ha tényleg ok nélkül fújkáltak, akkor lépni kéne”, csakhogy nem mocskolhatták be az egyenruhát. Sőt, a legtöbbjüknek másnap vidéken dolgozni kell, így haza is akartak érni időben. Őket támogatta a tömeg józanabbik része.

Annyi biztos, hogy a balhét akarók továbbra sem lesznek többen pár száznál, azonban a Gárdában sok embernek megrendült a bizalma - a kiadott közlemény ellenére. De a Jobbiknak sem volt szerencsés, hogy a helyzetet hirtelen EP demonstrációnak hirdették, amiből aztán semmi nem lett. Az ekkora széthúzás miatt pedig az egész, egyre népesebbnek és egységesebbnek tűnő szélsőjobb darabjaira hullhat, az átlagember bizalma pedig innen is eltűnhet - mint a politikából általában. Ha már a szélsőségesekben sem „bízhatunk”, akkor kiben?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Pásztor
2009. április 7. 12:10
A fenti, szatirikus beszámoló inkább mulattató, mint dilettáns. A fotósok sün alakzatba történő tömörülési terve a csúcspont :-). A dilettantizmus inkább ott keresendő, hogy egyrészt a Szerző úr egységesnek és egyben egyöntetűen szélsőjobbosnak látja azt a politikai erőt, amely a Jobbik, Budaházyék, a Magyar Gárda, és a Fradi szurkolók (?)mögött áll, másrészt abban, hogy ez a politikai erő nem tud egy spontán megmozduló tömeggel mihez kezdeni.
Üdvözlettel
Agárdi Piros
Pásztor
2009. április 6. 15:53
Kedves megmondom: megkérhetem hogy fejtse ki, mitől dilettáns a cikk? (egyébként mindkét kérdésére igen a válasz.)
megmondom
2009. április 6. 14:24
Tisztelt szerző! Ekkora hülyeségeket is rég olvastam már egy helyen, mint amit Ön leírt ebben a cikkben. Járt Ön iskolába? Esetleg tanult politológiát? Elképesztő dilettanizmusról tesz csak bizonyságot ez a cikk. Gratulálok.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását