2024. április 23. - Béla

Ne változzon a családtámogatás

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne vegyen el újabb forintokat a családtámogatásból, ne változtasson a gyed és a gyes rendszerén - mondta Selmeczi Gabriella, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. november 12. szerda 16:15 - Hírextra
A fideszes képviselő egy szerdai lapinformációra hivatkozott, amely szerint az OECD a hitelek fejében azt várja a magyar kormánytól, hogy nyúljon hozzá a családtámogatási rendszerhez.

A Népszava című napilapban megjelent információk szerint az OECD a gyermekgondozási időszak lerövidítését javasolja Magyarországnak. A nemzetközi gazdasági szervezet szerint ugyanis a nők három év után nehezen tudnak visszatérni munkahelyükre és az állami büdzsének is túl sokba kerül a gyes, illetve a gyed. Emellett a lap szerint megszüntetésre javasolják a harmadik gyermek után járó adókedvezményt is.

Selmeczi Gabriella a Fidesz nevében azt kérte Gyurcsány Ferenctől és az MSZP-kormánytól, hogy álljon el ezektől a tervektől, ne nyúljon hozzá a gyermektámogatási rendszerhez, ne vegyen el újabb forintokat, mert így is elég nagy már a baj.

Hangsúlyozta: a harmadik gyermek után járó adókedvezmény eltörlésével azt üzennék a családoknak, hogy ne vállaljanak kettőnél több gyereket, ami középtávon is komoly problémát okozhat, és nem tisztességes magatartás.

A fideszes politikus szerint a magyar családok nem tehetnek arról, hogy a kormány a tönk szélére juttatta az országot.

Emlékeztetett arra, hogy idén tavasszal Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége beszélt arról, hogy a kismamák túl sokat vannak otthon és vissza kellene őket küldeni a munkahelyekre. A Fidesz szerint azonban nem a kormánynak, Dobrev Klárának vagy a politikusoknak az íróasztalok mellől kell eldönteni, hogy a családoknak, az édesanyáknak mi a jó - tette hozzá Selmeczi Gabriella.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását