2024. április 19. - Emma

Inkább a halál, mint a börtön

Kiugrott egy ház 15. emeletéről és meghalt Salgótarjánban az a férfi, aki feljelentést tett, mert egy szórakozóhelyen elvették a pénzét, de az ellenőrzés során kiderült róla, hogy fogházbüntetését kellene töltenie - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
2009. április 3. péntek 12:11 - HírExtra
A 20 éves etesi férfi azért fordult a rendőrséghez, mert csütörtökön egy szórakozóhelyen megfenyegették és elvettek tőle ezer forintot - mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dankóné Nagy Éva hozzátette: a feljelentő támadóját, egy 23 éves salgótarjáni férfit a helyszínen elfogták, őrizetbe vették, és zsarolás miatt indítottak ellene eljárást.

A sértettről azonban az adatok egyeztetése során kiderült, hogy éppen aznap elfogatóparancsot adott ki ellene a Nógrád Megyei Bíróság. Az etesi férfit ugyanis korábban folytatólagosan elkövetett önbíráskodás miatt jogerősen 70 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, és mivel ezt nem fizette be, a bíróság 200 napi fogházbüntetés letöltésére változtatta az ítéletet.

A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy salgótarjáni tartózkodási helyén be tudja mutatni a befizetett csekket, ezért két járőr odakísérte. A csekk azonban nem került elő, így visszaindultak a rendőrségre. Amíg a 15. emeleten a liftre vártak, a 20 éves férfi minden előzmény nélkül kiugrott a nyitott ablakon, és az esést követően belehalt sérüléseibe.

A szóvivő hozzátette: a lakásban megjelent a férfi sógora is, aki az eseményeknél mindvégig jelen volt.

Az eset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják.

A szóvivő közölte: az azonnali parancsnoki kivizsgálás alapján rendőri mulasztás nem volt megállapítható.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását