2024. május 28. - Emil, Csanád

A Fidesz még mindig ugyanazt fújja: a Parlament feloszlatását

A mostani helyzetben a Fidesz egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi - mondta Orbán Viktor, a párt elnöke vasárnap Budapesten újságíróknak.
2009. március 29. vasárnap 13:41 - HírExtra
Amennyiben az SZDSZ hajlandó igent mondani a parlament feloszlatására, akkor megszűnik ez a jelenlegi állapot - közölte a pártelnök a Fidesz 21. születésnapi ünnepségére érkezőben.

Hozzátette: az Országgyűlés feloszlásához az SZDSZ szavazataira is szükség lenne.

"Nem tárgyalunk az SZDSZ-szel, mert az SZDSZ ezt visszautasítja" - fogalmazott Orbán Viktor az MTI kérdésére válaszolva. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy áprilisban sorra kerülhet-e a parlament feloszlatása, a Fidesz elnöke azt mondta, minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is.

Az ellenzéki pártelnök szerint egy Fidesz-kormány felállítása ma nem jelentene gondot, hiszen minden posztra párton belül és azon kívül is több megfelelő súlyú szakember is van.

Orbán Viktor véleménye szerint hosszabb távon anyagilag is mérhető károkat okoz a jelenlegi helyzet az országnak.

Úgy vélte, bármilyen jelölt neve merül fel a mostani helyzetben az gyenge kormányt eredményez.

Egy erős kormány felállításának feltétele az előre hozott választás - mondta.

Orbán Viktor úgy vélte, hogy a baloldali párt és annak hol kívül, hol kormányon belüli szövetségese, az SZDSZ összeroppant a kormányzás súlya alatt, és ma a már nem tudnak kormányozni.

Az MSZP országos elnöksége - sajtóhírek szerint - szombati ülésén Bajnai Gordon miniszterelnöki-jelölését támogatja. Az SZDSZ vasárnap tanácskozik, hogy kialakítsa álláspontját, majd várhatóan találkozik a két párt tárgyalódelegációja is, hogy egyeztessen a jelölésről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását