Kultúra

Művészetek egy csokorban

"Kulturális gyűjtőhellyé" szeretne válni a budapesti Bárka Színház.

Seress Zoltán 2008 márciusában vette át a Bárka vezetését Alföldi Róberttől, a színészként is aktív új igazgató azóta a józsefvárosi színház friss művészeti és kommunikációs stratégiájának megvalósításán dolgozik. A "művészetiközpont-szemléletet" bizonyítja az arculatváltás is: az elmúlt hónapokban a teátrum új honlapot és új logót is kapott – olvasható az idei évadot összegző és a következő szezont beharangozó tájékoztatóban.

A Bárka rendszeresen szervez gyermekprogramokat az Alma zenekar, a Kolompos zenekar és Méhes Csaba pantomimművész részvételével, de gyakori vendég a Baltazár Színház, valamint Ladányi Andrea és Borlai Gergő is. A teátrumban jelenleg Pettendi Szabó Péter fotókiállítása látható, melyet április 4-én Háy János író zár be, majd április 10-től Juhász Dávid festő tárlatát láthatja a közönség.

2008 nyarán a színház elindította a baranyai Ördögkatlan Fesztivált Törőcsik Mari és Cseh Tamás védnökségével, de a Bárka "kikötött" a IX. kerületi Ferenc téren és Pécsett is, majd novemberben megrendezték a III. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivált.

A teátrum a fiatalok felé is nyitni kíván: a Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Művészeti Szakközépiskola színész II. képzésében részt vevők egyik osztálya a Bárkában tölti gyakorlatát, és két darabjuk – a Mágnás Miska és a Girlsspell – bekerült a színház műsorába.

A kifejezetten fiataloknak készült előadások közül az Iskola a határon és az Istentelen ifjúság című produkciókhoz a Bárka drámafoglalkozásokat is tart Vidovszky György rendező és Gyevi Bíró Eszter drámapedagógus vezetésével. A színház kritikus- és dramaturgképző műhellyel is rendelkezik, mely idén már a hetedik csoportját indította útnak.

A Bárka előadásait a 2008/2009-es évad első felében 18.777 néző tekintette meg, ez 94,5 százalékos látogatottságot jelent. A szezonban eddig négy premiert tartottak; Lars von Trier és Christian Lollike Dogville-jének az előbemutatóját májusban láthatja a közönség Anger Zsolt rendezésében.

Az ősz Márai Sándor Zendülők című, Vidovszky György által rendezett darabjának premierjével indul, majd októbertől a Dogville-t, valamint Nádas Péter Találkozások című színművét (rendező: Gergye Krisztián) láthatja a közönség.

Decemberben Göttinger Pál állítja színpadra az egyelőre Haydn feje munkacímmel tervezett darabot, 2010 februárjában Tim Carroll rendezi Howard Barker Győzelem című művét, majd a következő évadot a Szabó Máté rendezte Fél élet és a Bocsárdi László által színpadra állított Pinochio hamvai című darabok bemutatói zárják.

A Bárka társulatához 2008 szeptembere óta Mucsi Zoltán és Telekes Péter csatlakozott, a következő évadban Réti Eszter lesz a színház új tagja.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.