2024. május 12. - Pongrác

Fidesz: meg kell nyitni az erős Magyarország fejezetet

A Fidesz szerint le kell zárni Magyarország hanyatló időszakát, és meg kell nyitni az erős Magyarország fejezetét - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője csütörtökön este Budapesten, egy lakossági fórumon a XVI. kerületben.
2009. március 26. csütörtök 21:59 - HírExtra
"Meg kell nyitnunk egy olyan időszakot, amikor végre - akárcsak az 1998-ban kezdődő kormányzati ciklusban - megteremtjük a tartós gazdasági növekedés alapjait, megteremtjük a teljes foglalkoztatottság alapjait" - fogalmazott Navracsics Tibor.

Hozzátette: a mikro- kis- és középvállalkozások megsegítésével be kell indítani a gazdasági növekedést, és ezt a növekedést fenntarthatóvá is kell tenni - ez a Fidesz célja.

Kérdezzék meg szocialista ismerőseiket, baloldali szavazótársaikat - szólt mintegy 350-400 fős hallgatóságához - mikor éltek jobban, 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben vagy 2006-ban 2007-ben vagy 2008-ban?

Olyan kormányzati politikát kell folytatni, amely Magyarország összes polgára számára lehetőséget nyújt a boldogulásra. A Fidesz célja, hogy minden becsületes ember meg tudjon élni a munkájából, és a cél az, hogy Magyarország ismét gyarapodni tudjon - közölte.

Ezért a legfőbb feladat, hogy végre lezárjuk ezt a hétéves "kínos epizódot", és megkezdhessük az alkotó munkát - mondta. Kijelentette: ezért van szükség az előre hozott választásokra.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban Navracsics Tibor azt mondta: az MSZP kiürült, rossz irányba, egy válság kellős közepébe vezette Magyarországot.
Mint mondta, minden elemzés arról szól, hogy Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyek a legsúlyosabb helyzetben vannak Európában. Úgy vélte, emiatt Magyarország mára egy "lesajnált, gyenge, csalódott és kiábrándult" országgá vált.

Olyan megaláztatást kell elviselnie Magyarországnak - mondta -, mint például azt, hogy Romániában nem engedik leszállni a köztársasági elnök repülőgépét.

Navracsics Tibor szerint az MSZP túl sokáig nyújtott és nyújt még ma is menedéket egy olyan miniszterelnöknek, aki 2004 őszétől - amióta miniszterelnök - csak rontott Magyarország pozícióin. Hozzátette: ez ma már látható a gazdasági növekedés, az államadósság, a munkanélküliség mértékének alakulásában, az euróhoz való csatlakozás ügyében. Minden olyan tényező tekintetésben, amely a jövő szempontjából fontos - szögezte le.

Emlékeztetett: ma az államadósság dinamikusan nő, ami nem csak minket fojtogat, de a jövő nemzedéket is.
Ez "nagy történelmi felelőssége a szocialista pártnak és személyesen Gyurcsány Ferencnek" - fogalmazott, s közölte: ezt megállítani csak akkor lehet, ha valami radikális változás történik.

Navracsics Tibor azt mondta hallgatóságának: Gyurcsány Ferenc méltatlan arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen, mert becsapta saját választóit, és olyan kormányzati politikát folytatott, amely nem tett jót az országnak, a nemzetnek.

A politikus szerint Gyurcsány Ferencnek még sok trükk áll rendelkezésére, és - mint mondta - várható, hogy még trükközni is fog, ám egyvalamit trükkökkel sem lehet lefedni. Ez pedig az, hogy Gyurcsány Ferenc, mint miniszterelnök, megbukott, Gyurcsány Ferenc ma egy bukott politikus - jelentette ki Navracsics Tibor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását