2024. június 17. - Laura, Alida

Az ellenzék bírósági ügyei csendben zajlanak?

Az ügyészségek és a bíróságok által folytatott, az ellenzéki képviselőkhöz köthető eljárásokról a nyilvánosság szinte sohasem értesül, holott tudvalévő, hogy ilyen ügyek is folynak szép számmal - közölte Bárándy Gergely, az MSZP elnökségi tagja kedden az
2009. március 24. kedd 12:33 - HírExtra
Mindez kétségkívül azt a látszatot kelti, hogy szinte csak MSZP-s politikusok ellen folynak büntetőeljárások, holott a valóság nem ez - mutatott rá a szocialisták szakpolitikusa Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétvégi nyilatkozatával kapcsolatban.
Bárándy Gergely úgy gondolja, a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatásra a hatóságoknak is illik odafigyelniük.

Kifejtette: ő sem tartja elfogadhatónak, hogy amíg Zuschlag János ügyében minden, sokszor jelentéktelennek tűnő részesemény miatt szükségesnek tartotta a főügyészség szóvivője, hogy sajtótájékoztatót tartson, addig a Fideszhez köthető ügyekben ennek senki sem érezte szükségét.

Az MSZP-s képviselő szerint a miniszterelnök kijelentésével kapcsolatban várható volt a bíróságok és az ügyészségek elhatárolódása. Hozzátette ugyanakkor: ugyanígy várta volna azonban ezt az elhatárolódást akkor is, amikor a Fidesz prominensei helyezték kilátásba - burkoltan vagy sokszor nyíltan is fenyegetőzve - a felelősségrevonást akkorra, amikor a kormányváltás bekövetkezik.

"Ez a mai alkotmányos berendezkedésünk esetén csak az ügyészség és a bíróságok befolyásolásán keresztül lenne lehetséges" - vélekedett.

Bárándy Gergely elgondolkodtató eljárási cselekménynek nevezte fővárosi kerületi képviselő-testületek frakcióinak szinte egyszerre történő meggyanúsítását is annak alapján, hogy milyen módon szavaztak egyes kérdésekben.

Véleménye szerint kicsi az esélye annak, hogy mindenkinél egyénre szabottan, három napon belül tudták az alapos gyanút megfogalmazni. Aki ismeri az önkormányzati rendszer működését, tudja, micsoda bizonytalanságot kelt ez az eljárás a munkájukat tisztességesen és lelkiismeretesen végző képviselők között is - közölte.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és Legfőbb Ügyészség is visszautasította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP hétvégi kongresszusán elmondott szavait.
A kormányfő azt mondta, az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint járnak el.

A beszédnek az MSZP honlapján olvasható szó szerinti leirata szerint a kormányfő azt is közölte, "úgy tűnik, mintha mentenék a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket".

A fideszes Balsai István kedden arról beszélt, hogy a Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc valami miatt tart a független igazságszolgáltatástól, ha már most a bíróságokat és az ügyészséget támadó nyilatkozatra ragadtatta magát.

Balsai István szerint Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek el kellene határolódnia Gyurcsány Ferenc "szégyenteljes nyilatkozatától", és bocsánatot kellene kérnie. Kérdésre válaszolva hozzátette: szeretnék Sólyom László köztársasági elnök véleményét is hallani, mert olyan súlyú az ügy, hogy megkívánná az alkotmányos intézmények felett őrködő államfő megnyilvánulását is.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban arról beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén kivizsgálják a bűncselekményeket, Balsai István azt mondta: senki nem kerülheti el az elszámoltatást, de ehhez nem a Fidesz pozíciói szolgáltatnak alapot, hanem a független magyar igazságszolgáltatás jelenleg is működő gépezete.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását