2024. május 8. - Mihály

Az MSZP megint közhelyekkel mosakszik

Az MSZP-frakciónál történt személyes meghallgatása miatt kaphatott a decemberinél több szavazatot Havasiné Orbán Mária főbírójelölt - állították egybehangzóan szocialista politikusok az MTI-nek hétfőn.
2009. március 9. hétfő 20:10 - HírExtra
A szocialista képviselők szerint Havasiné Orbán Mária múlt heti meghallgatásán meggyőző volt, csak egyetlen kérdésre adott válaszával voltak elégedetlenek. A jelölt úgy vélte, hogy a Fidesz "három csapás törvénye" politikai kérdés, míg a szocialisták szerint szakmai ügyről van szó.

Egyes szocialistákat meggyőzhetett az is, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ismét megerősítette a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét.

Azért szavazhattak többen is igennel, mert aggályosnak tartották, hogy továbbra is vezető nélkül marad az igazságszolgáltatás. A jelölt mellett szólt többek szerint az az érv is, hogy sikertelen választás esetén az államfő még kevésbé elfogadható jelöltet nevezhet meg.
A jelölt pártolói szorgalmazták, hogy Havasiné személyét függetlenítsék a bírált államfői jelölési gyakorlattól, hogy Sólyom László egyeztetés nélkül nevezte meg a főbírójelöltet.
Akik ellenezték a megválasztását, álláspontjukat az általa vezetett Győri Ítélőtábla ítélkezési gyakorlatával indokolták.

Hétfő délelőtti ülésén a frakció kemény vita után arról döntött, hogy kötelező vagy lelkiismereti szavazást rendeljen el a jelöltről. A jelenlévők elsöprő többsége úgy döntött, hogy ismét lelkiismereti szavazás legyen. A pártvezetésnek nem volt elvárása arra nézve, hogy a képviselők "lelkiismerete" az igent vagy a nemet válassza.

Az Országgyűlés ismét, immár másodjára nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé Havasiné Orbán Máriát.A főbírójelölt megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának, 256 főnek az igen szavazatára lett volna szükség.

Az államfő jelöltje ezúttal 230 igen szavazat ellenében 123 nem szavazatot kapott, és 12 érvénytelen voks volt.

Havasiné Orbán Mária decemberi titkos szavazáson sem kapta meg a megválasztásához szükséges többséget. Az Országgyűlés akkor 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett utasította el a jelöltet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását