2025. május 6. - Ivett, Frida

Találkozó Pozsonyban

Összetartozó Városok elnevezéssel nyolc magyarországi és kilenc szlovákiai város kulturális ügyekkel megbízott alpolgármestere, tanácsosa tart megbeszélést Pozsonyban a Magyar Kulturális Intézetben pénteken.
2009. március 5. csütörtök 06:17 - HírExtra
A most először megrendezett összejövetelt a magyar intézet kezdeményezte a Tegyük meg az első lépést! jelmondatú szlovák-magyar megbékélési kampány egyik újabb mozzanataként - mondta el az MTI-nek Krasztev Péter intézetigazgató. Hozzátette: a meghívott városok legfőbb közös vonása, hogy nyitottak a szomszédos ország felé, tudatosan együttműködő várospolitikát folytatnak, és van bennük akarat a kapcsolatok bővítésére.

Az igazgató szerint az összejövetel elsődleges célja, hogy a testvérvárosi viszonyokat fejlesszék, bizonyos értelemben meghaladják. Ez azt jelenti, hogy együttműködési hálózatot építenének ki, s egy-egy programot több helyre is elvinnének, a magyar intézet pedig koordinálná ezt az együttműködést. Ennek a hálózatnak a segítségével hatékonyabbá válhat a városok közötti kulturális és turisztikai együttműködés - jegyezte meg.

A másik cél az, hogy "ezekben a konfliktusokkal teli időkben valakinek példát kell mutatnia nagyvonalúságból, együttműködési hajlandóságból, abból, hogy az országos politika konfrontatív késztetései nem befolyásolhatják a hétköznapi emberek, a városok lakóinak határokon és etnikumokon átnyúló közösségi tevékenységét" - hangsúlyozta az igazgató.

A találkozón a városok képviselői röviden, maximum 10 percben összefoglalják, mit tudnak fölkínálni a többieknek, így például kiállítást, színházi előadást, gyűjtemények bemutatását, illetve melyek azok a kiemelt, városi finanszírozású, szervezésű fesztiválok, ünnepségek, amelyeken szívesen látnának fellépőket a szomszédos ország városaiból.
A bemutatót beszélgetés követi, amelyet Zora Jaurová, a Kassa 2013 Európa Kulturális Fővárosa projekt programigazgatója és Krasztev Péter intézetigazgató vezeti. A munkát szinkrontolmácsolás segíti.

A találkozón részt vevő magyar városok: Békéscsaba, Budapest, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sopron és Vác, míg szlovák részről Kassa, Eperjes, Nagyszombat, Nyitra, Márton, Pozsony, Selmecbánya, Szakolca és Trencsény képviselteti magát.
A megbeszélés nyitányaként három békéscsabai képzőművész: Csuta György, Lonovics László és Várkonyi János képeiből nyílik kiállítás a magyar intézet nagytermében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását