2024. április 20. - Tivadar

Bayer Zsoltnak igaza van és mégsem

Bayer Zsolt hétfői írása és a Magyar Hírlap hétfői címlapja arra ösztökélte a kormányfőt, Gyurcsány Ferencet, hogy utasítsa az állami vállalatokat, hogy hirdetéseiket, előfizetéseiket mondják le, Draskovics Tibor rendészeti minisztert pedig arra, hogy kés
2009. február 11. szerda 19:29 - szabó péter
Értem én, hogy kiakadt a miniszterelnök, felfogom, hogy benne is összegyűltek löttyös indulatok, és azt is elfogadom, hogy megvannak a jogosítványai arra, hogy a többség érdekében megvonjon állami támogatást egy olyan orgánumtól, mely a megítélése szerint átlépte a többség ingerküszöbét és gyűlöletkeltésre alkalmas.

Ennek ellenére akkor sem örvendek a dolognak, mert bár egyetértek abban, hogy amit Bayer Zsolt a hétfői cikkében leírt, és amit a Magyar Hírlap címoldalon megjelentetett, az vállalhatatlan, védhetetlen, akkor sem egy miniszterelnöknek kellene erről döntenie.

Még akkor sem, ha Strasser Tibor ügyvéd magyarázata alapján ez jog szerint a miniszterelnök jogköréhez tartozik. Ugyanis ebben az országban ez olyan korokat idéz, amit nem szerencsés a mostani korhoz társítani. Még akkor sem, ha a demokrácia őshazájának mondott Egyesült Államokban az elnöki jogkör még ennél is nagyobb, viszont ott nem volt Szálasi vagy Rákosi éra.

Tehát a jog szerint ezt megtehette a miniszterelnök, mégis vannak bennem kételyek, hogy ebben nem lenne jobb, ha egy adekvát, törvényi szabályozók alapján működői szerv, bíróság lenne a szerencsésebb döntéshozó, mely hatalmi oldalaktól függetlenül ítélkezik, kiiktatva a pártosságot egy ilyen fontos kérdésből. Ugyanis ennek így rossz az üzenete, mert bele lehet kapaszkodni, hogy a miniszterelnök diktátorként, kiskirályként viselkedik - még akkor is, ha a jog szerint teljesen védhető a tette.

Ami a szólás- és sajtószabadságot illeti, nálam kiverte a biztosítékot Bayer Zsolt írása, de ettől még bizonyos értelemben örülök, hogy valaki ilyet leír, mert a közhangulat egyes részét tükrözi, amin sürgető igény változtatni. Mert így egy kocsmában talán lehet óbégatni, anyázni, bűnbakot keresni két sör között, bár értelmes embernek még azt is módjával, sőt, inkább egyáltalán.

Meg az is igaz, hogy mindent le lehet írni, legfeljebb beperelik, betiltják, de legalábbis nem kap állami támogatást az illető, ha ellenkezik a többség érdekeivel. Nagy vonalakban most ez történt. A többséget most még Gyurcsány Ferenc testesíti meg azzal, hogy ennek az országnak a miniszterelnöke. Ergo megvonhatja a többségre hivatkozva az állami juttatásokat attól az akármitől, amely szembemegy a többség érdekeivel, vagy pl. jelen esetben gyűlöletkeltő.

Vagyis szó sincs itt a szólás- és sajtószabadság lábbal tiprásáról, egyszerűen megvonták az állami mankót egy magánvállalkozástól. Attól még Bayer Zsolt azt írhat, amit akar, és azt jelentethet meg, amit ő, vagy a lap főszerkesztője, ne adj’ Isten a tulajdonosa megenged. Az állam meg vagy támogatja, vagy nem. (Itt jegyezném meg, mielőtt még vádak érnének, hogy egy árva huncut garast nem kap a portálunk állami cégtől. Sajnos. Pedig nagyon jól jönne pár millió, főleg, hogy nagyobb látogatottságot generálunk, mint a Magyar Hírlap, de már hozzászoktunk az indokolatlan támogatások rendszeréhez ebben az országban, ahol nem a teljesítmény dönt. )

Szóval én továbbra is nagy örömmel fogom olvasni Bayer Zsolt írásait, mert tanulságosak és nem leszek meglepődve, ha nem éri ez ügyben semmi kellemetlenség. Amúgy sok ismerősömmel azon csodálkozunk, hogy mi a fenétől lett egy kiváló tollú, elképesztően pontosan elemző, zseniálisan gondolkozó, csodálatosan gazdag szókinccsel, fordulatokkal élő, tehetséges író ennyire pontatlan, felelőtlen, acsarkodóan agyhalott ágáló, aki bizonyos értelemben jogos kritikáit ilyen egyértelműen otromba, vállalhatatlan köntösbe bújtatja.

Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy valójában ő Gyurcsány beépített ügynöke, aki azért ír ilyen habzó szájjal, hogy elvonja a figyelmet a szégyenletes 23%-os ÁFA-ról, vagy a tragikus romapolitikáról. Azért követel vadnyugat romantikájú, füstölgő pisztolyokkal rendet tevő seriffeket, hogy ne derüljön ki, hová tűntek el a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására szánt milliárdok, amikben minden politikai párt nyakig sáros.

A legszebb, hogy szerdai írásában Zsolt kimondottan összeszedetten fogalmazott, már nem acsargott, mint hétfőn, és csak egy félreérthető gondolata volt, de az nagyon. A többi egyértelmű és néhol még akár vállalható. Alapvetően még mindig nem értünk egyet sok mindenben, de kívánom neki, hogy még sok írással örvendeztesse meg hallgatóságát. Magánpénzből, szabadon. Amennyiben pedig átlép egy határt, akkor tessék beperelni és ha bűnös, megbüntetni. De senki ne mondja, hogy újságíróbűnözés, mert kiakadok!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2009. február 14. 10:16
haJJrá Sax'!!!
(láttalak a Zorigo "múlt-kor"-on is.)
;)
saxo
2009. február 13. 21:51
"szabó péter".
Ki beszél itt Thürmer Gyuláról?

Én a Gyurcsány vezette, és a hatalomban regnáló kommunistákról beszélek. Hogy ezek nem kommunisták? Hanem, mégis mik?

Nevezték már ezek magukat Kommunisták Magyarországi Pártjának, Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, Szocialisták Magyarországi Pártjának, Magyar Szocialista-Kommunista Pártnak, Magyar Szocialista Munkáspártnak (Vági-féle), Békepártnak, Magyar Kommunista Pártank, Magyar Dolgozók Pártjának, Magyar Szocialista Munkáspártnak (Kádár-féle), és Magyar Szocialista Pártnak.

Ezek az elnevezések mind-mind a magyarországi kommunisták pártszerveződését takarják. Kádár János, aki 1956 után stratégiai okokból a történelmi Vági-féle párt nevét vette fel az ujjáalakított pártjának, természetesen, őszintén, és büszkén vallotta magát és a pártját kommunistának minden adandó alkalommal. Kádár János ugyanis a maga módján, és a maga értékrendje szerint "tisztességes kommunista" embernek tartotta magát, és be is vállalta ebbéli mivoltát.

A mai Magyar Szocialista Párt természetesen ugyanolyan kommunistata párt, mint az előzőek mindannyian. Csak ezek a figurák szégyellik ezt. Jellemtelen módon, nyilvánosan felvállalni nem merik kommunista mivoltukat. Úgy tesznek, mintha nem, pedig igen.... Ostobaság erre szót fecsérelni. Az az állat, amelyik imbolyogva totyog az úszóhártyás lábán, és hápog, miközben úgy néz ki, mint egy kacsa, az bizony kacsa...! (Mondja a sokat látott, racionális amerikai...) . Előbb-utóbb szép magyar hazánkban is annak kell majd nevezni mindent, ami. A cigányt cigánynak, a kommunistát kommunistának, a magyart magyarnak, a lengyelt lengyelnek, és így tovább.


Bayer Zsoltot nem tisztem megvédeni. Egyrészt, ahogy látom, nem is Ő szorúl védelemre, hanem inkább, az ellenfelei. Másrészt, meg mindenben egyetértek vele, és szakmailag az ország egyik legtehetségesebb, legjobb, legőszintébb, legtisztességesebb újságírójának tartom.

A jogállam meg nem úgy működik, hogy egy Gacsaj Pesta, egy Szabó Péter, vagy egy Gyurcsány Ferenc elhatározza, hogy mi az ami tetszik neki, és minden mást betilt, levesz, vagy akár "leajánl"...
A jogállamban az alkotmány, és a törvények uralkodnak, nem egy Gacsaj Pesta. A sajtószabadság alkotmányos jog, azt nem írja felül egy begőzölt, elmezavarodott Gacsaj Pesta. Sziveskedtetik tudomásul venni.

Magyarországot egy olyan primitív figura vezeti most, és olyan primitív figurának kellene kivezetnie az általa előidézett gazdasági válságból akinek halovány fogalma nincsen például a versenytörvényről. Amely szerint a gazdaság piaci szereplőire ( pölö Magyar Hírlap) való hatalmi befolyásolás bűncselekményt valósít meg, a piaci viszonyok hatalmi befolyásolással való átrendezése és annak kihasználása (pölö a Népszava ), összeütközésben van a tisztességes piaci magatartás törvényi előírásaival. És, még nem tekintettük ár Gyurcsány Ferenc intézkedéseinek büntetőjogi, valamint egyéb polgári jogi vonatkozásait.

Igazad van, 2006. -ban Gyurcsány Ferenc pártja megnyerte a választásokat. Akkor, még én is rájuk szavaztam. Úgy láttam végre van egy karizmatikus figura a baloldalon is, és Orbán Viktor személyiségének, ellenfele akad. Nem mondom, hogy "bár száradt volna le a kezem". Egyrészt, mert engem is becsaptak, csalással vettek rá, hogy rájuk szavazzak. Másrészt pedig, mert alkalmam lesz bosszút állni rajtuk amiért átvertek.

Egy dolgot azonban ne felejts el, kedves 'szabó péter'.....!
Az ország vezetésére valóban felhatalmazást adtunk ennek a szerencsétlen figurának. Ezt a felhatalmazást, azonban, vissza is vonhatjuk, és vissza is vonjuk. Egyik esetben, tényleg 2010.-ben. Más esetben azonban akármikor, amikor a türelmünk elfogy.

És a türelmünk már elfogyott. Leszarjuk a statisztikáitokat. Egyszerűen elzavarunk benneteket a halál faszára, statisztikai adatokat elemezni.

Jó napot kívánok, kedves elvtársaim!






szabó péter
2009. február 13. 12:19
saxo: ne kommunistázzunk, mert Thürmer Gyuláék hatása a magyar társadalomra, főleg a kormányzásra oly mértékben jelentéktelen, hogy a statisztikai érzékenységi határ alatt kullog. Szóval hülyeségeket kár ide rángatni.
Bayer Zsolttal amúgy nem az a baj, hogy mit gondol(bár néha az is szörnyű), hanem hogy mindezt hogyan adja közre. Az összemosások, pontatlanságok, felelőtlenségek olyan veszélyesek, mint két világháború együttvéve.
Gyurcsány Ferenc jellemvonásait ne itt offoljuk, van arra jobb cikk, ami konkrétan ad alkalmat erre.
Ami a konkrét esetet illeti kivételesen nagyon szépen igyekszik.
A szólás szabadságát ne keverjük egy másik fogalommal, az állami támogatások rendszerével. Szerény véleményem szerint igencsak felháborító, hogy állami hirdetések soktíz-, esetleg százmilliós értékben jelenek meg egy nevetségesen csekély reklámértékkel bíró magántulajdonú orgánumban(Magyar Hirlap). Kikérem magamnak, hogy az én, a Te és akármelyikünk pénzét ilyen pazarló módon dugják olyanok zsebébe, ami nem termel hasznot. Gondolom, hogy Te is úgy gondolod, hogy a gazdaságosság az állami pénzek felhasználásának tekintetében korántsem mellőzendő szempont. Ettől még magánpénzből azt írhatsz le, amit csak akarsz, legfeljebb ha túllépsz bizonyos határt, akkor vállalnod kell annak következményeit.
Ami a magyar társadalom többségét illeti: Gyurcsányt egy 2006-os többség megválasztotta. Ettől kezdve megkérdőjelezhetetlen a többsége. Obama sem vonta kétségbe Bush elnökségét, holott Bush támogatottsága addig nem látott mélypontokat ért el az elnöksége utolsó éveiben. Ilyen formán jogosan beszélhet miniszterelnökként a többségről. Ahogy ezen tudattal hozhatott döntéseket Orbán Viktor is miniszterelnöksége azon időszakában, amikor az aktuális statisztikák szerint nem volt meg a többsége. Ettől még ő volt az ország miniszterelnöke és övé volt a többség, melyet képviselt és ezt senkinek nincs joga vitatni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását