2024. május 10. - Ármin, Pálma

Gyenesei szerint a MOB hazudik?

Gyenesei István szerint nem igaz, hogy az olimpiai sportágak idén a korábbiaknál kevesebb pénz kapnak az állami költségvetésből, ahogyan azt a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői állítják.
2009. február 3. kedd 11:10 - Hírextra
Erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt a sportért felelős önkormányzati miniszter.Az interjú elején Gyárfás Tamás ismertette a nézőkkel a MOB álláspontját, mely szerint míg a honi olimpiai bizottság 2001-ben 1 milliárd 94 millió, 2005-ben 1 milliárd 263 millió forint állami pénzt oszthatott szét az olimpiai sportágak között, addig idén csak összesen 1 milliárd 58 milliót, amelyből 950 millió jut a nyári, 118 pedig a téli ötkarikás sportágaknak. A MOB új elnöksége múlt hét pénteki első ülésén felhatalmazta Schmitt Pál elnököt, forduljon Gyenesei Istvánhoz az állami támogatás emelése érdekében.

Gyenesei István ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a sportért felelős Önkormányzati Minisztérium a MOB javaslata alapján felosztható 1,058 milliárd forinton túl 1,3 milliárd forint plusz támogatásban részesíti idén a sportági szakszövetségeket, s a két összeg véleménye szerint jelentősen több, mint amennyi korábban volt. A miniszter hozzátette, amíg a MOB-nak adott pénz 90 százaléka kötetlenül áll a szervezetek rendelkezésére, addig az 1,3 milliárd forintot kötötten - például utánpótlás-nevelésre, vagy műhelytámogatásra - kell felhasználniuk a szövetségeknek.
Gyárfás Tamás kérdésére, hogy miért van ellentmondás a minisztérium, illetve a MOB és a szövetségek adatai között, Gyenesei István így felelt:

"Mindenki olyan szemüvegen keresztül próbálja nézi a dolgokat, hogy hogyan tudok több pénzt kisírni. Nekem pedig az a feladatom, hogy szembesítsem őket azzal, hogy nem igaz, hogy annyi pénz áll a rendelkezésükre, amit mondanak. Még az állami forrásból sem" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette, hogy az állam nem tudja kompenzálni a pénzügyi-gazdasági válság miatt kiesett szponzori támogatásokat. "Ráadásul az állam ebben az évben 59 százalékkal többet ad a sportra, mint tavaly, s ebből 6,5-7 százalékkal több jut a versenysportra is." - mondta a tárcavezető.

Gyenesei István arról is beszélt, hogy hétfőn este négy napon belül másodszor is leült tárgyalni 16 olimpiai sportág szövetségének vezetőivel a költségvetési támogatásokról.

"Közösen egy olyan megoldásra jutottunk, hogy a költségvetésen belül 6,5-7 százalékot megpróbálunk belülről átcsoportosítani az olimpiai sportágaknak. Van egy 250 milliós tétel, amit az Országgyűlés az önkormányzati létesítmény-fejlesztésre megszavazatott. Hétfőn este közösen azt találtuk ki, hogy egy pályázat formájában minden olyan önkormányzat annyi támogatást fog kapni ebből a keretből, amennyi forint plusz támogatást ad a tavalyi évhez képest a településen működő sportnak az olimpiai sportágak területén.

Mi ebből a pénzből így a létesítmény-fejlesztés területén kompenzáljuk az önkormányzatokat" - hangsúlyozta a miniszter, aki egyúttal cáfolta azt, hogy a vízilabdázóknak járó 90 millió forint támogatást a sportág vezetőivel folytatott tárgyalás után felemelte 150 millióra. "Én csak felhívtam a vezetők figyelmét arra, hogy a MOB-on keresztül hozzáférhető keretből nem 90, hanem 150 millió áll a rendelkezésükre" - fogalmazott Gyenesei István.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását