2024. április 18. - Andrea, Ilma

Apró trükkök az energiatakarékossághoz

Kapcsold ki! címmel indul klímakampány a Külügyminisztérium és az Európai Bizottság támogatásával. A kampány szervezője azt mondta: arra hívják fel a figyelmet, hogy a mindennapi apró szokások megváltoztatásával is komoly energia-megtakarítást érhetünk el
2009. január 31. szombat 18:28 - Hírextra
A négyhetes kommunikációs kampány célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az energia-megtakarításban rejlő mindennapi apróságokra - mondta az InfoRádiónak a Publics Consulting vezetője, aki hozzátette: az akcióban nincs szó nagy beruházásokról, háztartásokat terhelő komoly befektetésekről, hanem olyan apró lépésekről, amelyek az emberek fejében léteznek, és megtehetnék minden nap.

Egriné Matisz Tünde szervező hangoztatta, egyszerű dolgokról van szó: kapcsoljuk ki a tévékészülék stand by állapotát, húzzuk ki a telefontöltőt, ha már nem használjuk, kádban fürdés helyett zuhanyozzunk, fogmosás közben ne engedjük a vizet és javítsuk meg a csapot, ha csöpög.

Ezek valóban apró, hétköznapi és praktikus dolgok, amelyekről mindig érdemes és kell beszélni - hangoztatta a vezető, aki elmondta azt is: a kampány Budapesten és vidéken zajlik. Lesznek vállalati események, de publikus helyszínekre is ellátogatnak, mint például a nagy áruházakhoz, mivel itt tudják legjobban elérni a célcsoportot, a családokat.

Ellátogatnak vidéki iskolákba is, és többnapos gerillaakciókat is szerveznek, ahol az utcákat járva tájékoztatják az embereket arról, mit tehetnek mindennapjaikban a környezet védelmének érdekében.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását