2024. április 19. - Emma

Veszélyes precedens a képviselők felelősségre vonása

Az MSZP terézvárosi szervezetének elnöksége szerint "rendkívül veszélyes precedens", hogy "önkormányzati képviselőket igenlő szavazatuk miatt kollektíve büntetőjogi felelősség alá vonnak, gyanúsítottként hallgatnak ki". A terézvárosi szervezet elnöksége e
2009. január 29. csütörtök 17:25 - Hírextra
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt pénteken közölte, hogy hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a korábban a terézvárosi önkormányzat tulajdonát képező Andrássy út 47. szám alatti ingatlan eladása ügyében. A büntetőügyben az ingatlan elidegenítésére igennel szavazó hét embert - köztük Verók István (MSZP) polgármestert - gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.

A szocialista párt terézvárosi szervezetének elnöksége közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a választott képviselőt kizárólag politikai felelősség terheli szavazatáért.

Mint írták, a képviselők meggyanúsítása "előre vetíti azt, hogy ehhez hasonlóan a képviselők akár a költségvetés, vagy bármely más javaslat megszavazásáért utólagosan büntetőjogilag felelősségre vonhatóak" és álláspontjuk szerint "ez alapvetően veszélyezteti az önkormányzati rendszer működését".

"Ezért szolidaritásunkat fejezzük ki a döntésükért megvádolt MSZP-s és SZDSZ-es képviselőkkel" - tették hozzá. Mint írták, a büntetőeljárás az alkotmány több rendelkezését is sérti, ezért véleményük szerint jogos, hogy a terézvárosi önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul.

Felidézték: az alkotmány szerint "jogai védelmében az önkormányzat az alkotmánybírósághoz fordulhat". Hozzátették: szintén az alkotmány szerint a helyi képviselő-testület "önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül", és a felülvizsgálatra - hívták fel a figyelmet a közleményben - a közigazgatási hivatalok szolgálnak.

A közleményben úgy fogalmaznak: példátlannak tartják, hogy "egy már három éve folyó vizsgálatban anélkül, hogy újabb tény merülne fel, megtörténik egy ilyen fordulat", mint a képviselők meggyanúsítása, azaz "hirtelenjében büntetőeljárássá alakul az ügy". Kifogásolták, hogy a nyomozás felett fokozott felügyeletet gyakorló ügyészség "semmilyen tájékoztatással nem szolgál" az ügyben. Mint írták, "ráadásul az ügyészség működése teljesen átláthatatlan, nem tudni, hogy egyik ügyben miért így, másikban miért úgy döntöttek", és "jogszabályaink is rendkívül sok szubjektív mérlegelésre adnak lehetőséget".

Az MSZP terézvárosi szervezetének elnöksége azt is tudatta, hogy egyetértenek Terézváros vezetésének január 21-én a Népszabadságban megjelent fizetett politikai hirdetésével. Ebben Terézváros vezetése a büntetőeljárást "a demokratikus intézményrendszer elleni cinikus orvtámadásnak" nevezi. A közlemény szerint a 2002 óta ellenzékben lévő pártok azzal, hogy "politikai nyomás alá helyezték az ügyészséget", elérték, hogy a képviselőket meggyanúsítsák.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását