2024. május 29. - Magdolna

A kultúra hassa át a politikát

A polgári kulturális politika az intézményfenntartásban a jelenleginél aktívabb állami szerepvállalást tart szükségesnek, mert a magánszféra csak akkor fogja támogatni a kultúrát, ha arra az állam is jelentős összegeket fordít - ez az egyik üzenete a Fide
2009. január 24. szombat 16:19 - Hírextra
A Fidesz kulturális munkacsoportja alkotta meg a kulturális stratégia alapelveiről szóló füzetet, amelynek a Minőség a kultúrában címet adták.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője bevezetőjében arról beszélt, hogy a kultúra és a politika együttélése Európának ebben a régiójában nem volt könnyű, hiszen a politika évtizedeken keresztül alapjaiban hatotta át a kultúrát.

Szerinte ezzel szemben a Fidesz alapcélja, hogy ne a politika hassa át a kultúrát, hanem a kultúra hassa át és tegye nemesebbé a politikát. Hangsúlyozta, hogy a politikának kötelessége az intézményfenntartás, hiszen intézmények nélkül a kultúra nem tud értéket közvetíteni.
Navracsics Tibor a hagyományt, a közösséget és az értékelvűséget nevezte a kultúra három pillérének.

Halász János, a Fidesz szakpolitikusa hangsúlyozta: szakítani kell azzal a mai kormányzati gyakorlattal, hogy miközben költségvetési elvonásokkal sújtják az intézményeket és művészeti szervezeteket, arra hivatkoznak, a magánszektor majd jelentős támogatásokat biztosít. Halász János arra figyelmeztetett, hogy a magántőke csak akkor támogatja majd a kultúrát, ha arra az állam is jelentős összegeket fordít, közvetlen támogatások és adókedvezmények formájában.

A Fidesz kulturális stratégiája szerint ezért az államnak aktív szerepet kell vállalnia a művészeti intézményrendszer létrehozásában és működtetésében, nem bízhatja ezt sem a kizárólag a spontán piacgazdasági folyamatokra, sem pedig kizárólag az önszerveződésekre.

Halász János arról is beszélt, hogy a polgári kulturális politika sokszínű, strukturált, a helyi kisközösségi erőket is figyelembe vevő kulturális intézményrendszer fenntartásában érdekelt. A dokumentum szerint nem fogadható el az önkormányzatok kulturális normatíváinak évek óta tartó csökkentése, ezért a polgári kultúrpolitika a kultúrára szánt nemzeti forrásoknak jelenleginél nagyobb hányadát kívánja közép- vagy helyi szinten elosztani.

A fideszes szakpolitikus kiemelte, hogy a Fidesz a magyar filmipart befektetések további ösztönzésével segítené, és kijavítaná az előadó-művészeti törvény hibáit is.

A Fidesz kulturális stratégiájában az is szerepel, hogy fejlesztenék a művészeti oktatást és a tehetséggondozást, valamint célként határoznák meg: minden településen legyenek közösségi művelődési terek, ezért fontosnak tartják új művelődési házak építését és a meglévők felújítását.

A stratégia szerint fontos a magyar kultúra külföldi megjelenése, ezért kiemelten kezelnék a 20 külföldi magyar intézet fenntartását és fejlesztését.

Emellett a polgári kulturális politika kiemelt célja a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradása és gyarapodása, ennek eléréséhez pedig legitim eszköznek tartják a határon túli magyar nemzetrészek kulturális autonómiáját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását