2024. április 19. - Emma

Belvárosi rablások

Elfogták azt a 46 éves férfit, aki debreceni belvárosi üzletekbe tört be; a gyanúsított tizenöt betörést ismert be - közölte a városi rendőrkapitányság hivatalvezetője hétfőn az MTI-vel.
2009. január 19. hétfő 20:35 - Hírextra
Juhászné Kiss Katalin őrnagy tájékoztatása szerint a miskolci férfit, aki már tizennégyszer volt büntetve, egy cipőboltban fogták el. A nyomozók már jó ideje keresték az elkövetőt, aki hengerzártöréssel, illetve ajtókifeszítéssel jutott be debreceni üzletekbe, és tulajdonított el azokból "továbbértékesítésre alkalmas" tárgyakat, ám a figyelőszolgálatok, akciók eddig nem vezettek eredményre.

A férfi gyanúsítottkénti kihallgatásán további 14 bűncselekmény elkövetését ismerte el. A betöréseket 2007 decembere óta követte el Debrecenben, s több millió forint értékben zsákmányolt készpénzt, illetve különféle tárgyakat, eszközöket.

A 46 éves elkövető többszörösen büntetett előéletű, vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt; összesen 14 alkalommal volt büntetve - mondta Juhászné Kiss Katalin.

Hozzátette: a férfi már 6 éve nem került a rendőrség látókörébe, elmondása szerint ez idő alatt a jog útján járt, "jó útra kívánt térni", az általa tervezett vállalkozás azonban időközben meghiúsult, ő pedig felélte a megtakarított pénzét, így kénytelen volt ismét bűncselekmények elkövetéséből fenntartani magát.

Az eltulajdonított értékeket minden esetben a lehető legrövidebb időn belül áron alul értékesítette (elmondása szerint a piacon adta el), majd a kapott pénzből fedezte napi megélhetését, így debreceni albérletei költségét is. A lakásán tartott házkutatás során további, a betörésekhez használt elkövetési eszközök kerültek elő.

A férfi feltáró, beismerő vallomást tett, így szabadlábon védekezhet - közölte a rendőrségi hivatalvezető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását