2024. március 29. - Auguszta

Megvan a 20 játékos

Válogatott keret nincs ugyan, de a nemzeti együttest Pekingben sorrendben harmadszor is olimpiai bajnoki címre vezető Kemény Dénes kiküldte az első edzésre szóló meghívókat; a szövetségi kapitányi tisztében újabb négy évre megerősített szakember 20 emberr
2009. január 8. csütörtök 13:25 - Hírextra
Amint azt Kemény a férfiválogatott honlapjának (www.vlv.hu) csütörtökön elmondta, nem „kinevezett” kerettel kezdi meg a felkészülést, hanem egy-egy munkanapra hív össze játékosokat, akiket élesben kíván tesztelni.

A most meghívott 20 játékos hétfőn két edzésen bizonyíthat, a második edzésnap január 19-én lesz, akkor újabb csoportnyi játékos kap lehetőséget, miközben természetesen lesz azért átfedés is. Január 25. és 28. között Németországban készül a csapat, s egy hivatalos mérkőzést is játszik a házigazdákkal. „Igazi” kerethirdetés májusra várható, akkor már a július-augusztusi római világbajnokságra készülő pólósok névsorát teszi közzé a kapitány.

Kemény Dénes tudatta azt is, hogy a munkáját segítő stáb összetételében jócskán van változás.
"Mátéfalvy Csaba marad az előző stábból, s a jövőben edzőként Bíró Attila, orvosként dr. Gábor Antal, gyúróként pedig Illyés Roland fogja ellátni a feladatokat. Hozzá kell tegyem: ezúton is még egyszer szeretném megköszönni Kásás Zoltánnak, dr. Pavlik Gábornak és Nagy Ferencnek a munkáját."

A "húszak" névsora klub szerinti bontásban:
Vasas: Nagy Viktor, Varga Dániel, Varga Dénes, Tóth Márton, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor
Honvéd: Báthori Bence, Szivós Márton
Szeged: Török Béla
FTC: Jászberényi Gábor, Balatoni Máté, Babay Árpád, Kincses Attila
Pécs: Gárdonyi András, Czigány Károly, Kovács Gábor
UTE: Bisztritsányi Dávid, Salamon Ferenc, Létay Krisztián
Szolnok: Pásztor Mátyás
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását