2024. május 13. - Szervác, Imola

Újabb kifogás a ferencvárosi választással kapcsolatban

A ferencvárosi helyi választási bizottság rövidesen megtárgyalja az egyik külföldön tartózkodó választópolgár kifogását, melyet a választópolgár azért nyújtott be, mert nem tudta január 4-én leadni szavazatát - mondta a helyi választási iroda helyettes ve
2009. január 6. kedd 14:15 - Hírextra
A január 11-i ferencvárosi országgyűlési képviselő-választáson három külföldön tartózkodó magyar választó is részt vehetett volna a január 4-én megtartott voksoláson, ám szavazólapjuk nem készült el, és így nem adhatták le szavazatukat.

Horváth Péter, a helyi választási iroda helyettes vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a szavazólapok azért nem készülhettek el időben, mert a jelöltállítással kapcsolatos jogorvoslatok miatt sokáig bizonytalan volt a szavazólapok adattartalma.

Az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt jelöltjének ügyében a helyi választási bizottságnak, a Fővárosi Választási Bizottságnak és a Fővárosi Bíróságnak is döntenie kellett, majd a szavazólapok adattartalma ügyében is mindhárom fórumot megjárta az ügy, ezért nem jutott már idő a szavazólapok elkészítésére.

A külföldi szavazások pedig a 11-ei magyarországi voksolás előtt egy héttel zajlanak. Így New Yorkban, Dublinban és Rabatban egy-egy ferencvárosi választópolgár nem adhatta le szavazatát az ottani magyar külképviseleten.

Horváth Péter elmondta azt is, hogy az egyik választópolgár a történtek miatt beadta kifogását, melyet a helyi választási bizottság három napon belül megtárgyal.

Az esettel összefüggésben megindult nyomozás során december 31-én a BRFK nyomozói lefoglalták a képviselő-választáson induló valamennyi párt jelöltjeire leadott ajánlócédulákat a helyi választási irodában, és szakértőkkel fogják azokat megvizsgáltatni. A rendőrség a választás, népszavazás és népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Ferencvárosban azért kell időközi választást tartani, mert Gegesy Ferenc (SZDSZ) polgármester szeptember közepén lemondott parlamenti mandátumáról, amelyet a 2006-os választáson a 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben szerzett.

A helyi választási bizottság hat jelöltet vett nyilvántartásba, így a január 11-ei időközi választáson várhatóan Bácskai János (Fidesz-KDNP), Várady Tibor (Humanista Párt), Szegedi Csanád (Jobbik), Paulik Péter István (Magyar Kommunista Munkáspárt), Bánsághi Tamás (MSZP) és John Emese (SZDSZ) indulhat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását