2024. május 8. - Mihály

Az SZDSZ kirohant az erőszak ellen

Sándor Klára és Magyar Bálint szerint felháborító, hogy Magyarországon az emberi jogokra hivatkozva próbálnak még mindig sokan védelmet nyújtani az emberi jogokat megsértőknek. A távoltartásról szóló törvény SZDSZ-es előterjesztői ezt kedden közölték az M
2009. január 6. kedd 11:52 - Hírextra
A társadalmi elit egy része továbbra sem hajlandó felismerni és elismerni, hogy az erőszak védelmét semmilyen jog nem teheti szalonképessé, sem az utcán, sem otthon, zárt ajtók mögött - olvasható a két politikus közleményében.

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn nem írta alá és előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt, amelyet az Országgyűlés tavaly december 15-én 374 igen szavazattal és 4 tartózkodással fogadott el.

Az államfő azt kifogásolta, hogy a jogszabály igen tágan határozza meg mind a hozzátartozó, mind pedig az erőszak fogalmát. Sólyom László úgy vélte, a törvénynek ezek a szakaszai "részben értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, részben pedig aránytalanul korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztását".

A jogszabályt hat SZDSZ-es képviselő: Sándor Klára, Magyar Bálint, Kóka János, Gusztos Péter, Hankó Faragó Miklós és Geberle Erzsébet kezdeményezte szeptember végén.

Sándor Klára és Magyar Bálint a döntésre reagálva azt írta: sajnálják, hogy a köztársasági elnök nem írta alá a jogszabályt, de mindenekelőtt azokat az áldozatokat sajnálják, akik továbbra is kénytelenek rettegni bántalmazóiktól.

A két liberális képviselő szerint fontos a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjog, de megengedhetetlen cinizmusnak tartják, ha valaki ezt az emberi méltósághoz, az emberi élethez való alapjog elé helyezi.
"Fölháborító, hogy Magyarországon a jog eszközeivel, ráadásul az emberi jogokra hivatkozva próbálnak még mindig sokan védelmet nyújtani az emberi jogokat megsértőknek - ez történt a gyűlöletbeszédet illetően, és ez történhet most is" - fogalmaztak.

A közleményben utaltak arra, hogy az első segélykérést átlagosan negyven verés előzi meg, és hetente meghal egy nő a hozzátartozók közötti erőszak miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását