2024. április 19. - Emma

16 milliárd szennyvízre

Az Európai Unió fejlesztési támogatásával 16 milliárd forint értékű szennyvíz-hálózatot építhet ki 17 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település önkormányzata - tudta meg az MTI munkatársa az érintett helyhatóságoknál.
2009. január 2. péntek 10:18 - Hírextra
Brüsszel a beruházások előkészítéséhez is forrást ad az önkormányzatoknak, s a 390 millió forintos összegről a támogatási szerződést már aláírta a helyhatóságokkal - közölték a polgármesterek.
A korszerű szennyvíz-hálózatot Apagy térségében nyolc település 6 milliárd forint, Nagyecsed körzetében öt település 5,5 milliárd forint, míg Nyírtelek környékén négy település 4,5 milliárd forint költségből építheti ki 2013-ig.

Kiss István, Apagy polgármestere elmondta: a községgel együtt Baktalórántháza, Magy, Napkor, Nyíribrony, Nyírtét, Ófehértó és Ramocsaháza épít szennyvízcsatornát, valamint két új tisztítótelepet, míg egy meglévőt korszerűsítenek. A végleges terveket 2010-ben kell benyújtaniuk az önkormányzatoknak Brüsszelhez, s a jóváhagyás után indul a várhatóan mintegy 80 százalékos arányú uniós támogatással, 2013-ig megvalósuló beruházás.

Kovács Lajos, Nagyecsed önkormányzati vezetőjének tájékoztatása szerint a szatmári kisváros Fábiánházával, Mérkkel, Vállajjal és Tiborszállással közösen építkezik. A terveket márciusig juttatják el Brüsszelbe, s 2010 tavaszán szeretnék indítani a szennyvíz-hálózat kialakítását, valamint Nagyecseden és Mérken egy-egy modern szennyvíztisztító létrehozását. Közel két év alatt végzik el a kivitelezést, 2011 decemberében tervezik a beruházás átadását.

Magyar László, Nyírtelek polgármesterének közlése alapján a Nyíregyházával szomszédos kisváros Tiszalökkel, Tiszadobbal és Tiszaeszlárral fogott össze és pályázott sikerrel az Európai Unió támogatásának elnyerésére. A négy település 2010 tavaszára fejezi be a szennyvíz-beruházás előkészítését, s még abban az évben indítani akarják a kivitelezést, hogy 2011 végére befejezhessék a munkálatokat. A hálózat teljes kiépítése mellett új szennyvíz-tisztítót terveznek Tiszadobra, míg a nyírtelekit korszerűsítik, Tiszalökön és Tiszaeszláron pedig bővítik a meglévő telep kapacitását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását