2024. március 29. - Auguszta

Érdekes nevű gyerekek

A moszkvaiak továbbra sem riadnak vissza attól, hogy különleges, sőt különös neveket adjanak gyermekeiknek, de a legnépszerűbb lánynév legalábbis Moszkvában a hagyományos Nasztaszja, a fiúnevek között pedig az Alekszandr vezet.
2008. december 24. szerda 08:11 - Hírextra
Amint a moszkvai központi anyakönyvi hivatal év végi jelentéséből kiderül, a most záruló 2008. évben Moszkvában több mint 100 ezer gyerek született, ami a város lakosságát tekintve nem túl nagy szám, de mindenesetre a demográfiai válság ellenére több, mint előző évben.

A fővárosiak továbbra is másoknál hajlamosabbak különleges, sőt, különös neveket adni gyermekeiknek: a fiúnevek között idén jelent meg az Angel (Angyal), a Vetyer (Szél), a Volja (Akarat vagy Óhaj), az Amur és a Szever (Észak). A lánynevek között újdonság a Luna (Hold), a Veszna (Tavasz), a Zarja (Hajnalpír), és hét lány kapta az Anna-Marija kettős nevet.

De azért Moszkvában is többségben vannak a hagyományokat tisztelő szülők: a legnépszerűbb lánynevek a Nasztaszja, a Masa (vagyis Marija) és a Dasa, vagyis Darja, a fiúk körében pedig a Szasa (Alekszandr), a Makszim, az Ivan és az Artyom vezet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását