2024. május 9. - Gergely

Botrány a golfpályán

Kisebb botrány kerekedett a jelen két legjobb amerikai golfozója között, miután a világelső Tiger Woods segítője (caddie)sértegette Phil Mickelsont.
2008. december 16. kedd 11:16 - Hírextra
A már hosszú évek óta Woodsszal dolgozó Steve Williams egy jótékonysági vacsorán vett részt Új-Zélandon, ahol beszédet tartott, s egy kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy nem tartja sokra a ranglistán harmadik helyen álló játékost, majd ezt követően Mickelson precízebb jellemzésére térve káromkodott egy jóízűt.

A caddie szavait szombaton lehozta a Taranaki Daily News című lap, Williams pedig később sem tagadta a történteket."Valóban ezt mondtam. Tudom, nem lett volna szabad, de nem titok, hogy sosem kedveltem Mickelsont" - nyilatkozta Williams.

Amint az várható volt, az eset után mindkét játékos megszólalt. Mickelson vasárnap közleményt adott ki, melyben többek között nagy mértékben felelőtlennek és hamisnak titulálta Williams szavait.
Woods szintén nem volt lelkes az eset miatt.

"Nagyon elszomorított, amit olvastam, hiszen tisztelem Phil Mickelsont. Williams megszólalása nagyon helytelen volt, amit természetesen személyesen fogok vele megbeszélni és levonjuk majd az eset konzekvenciáit" - nyilatkozta hétfőn a színes bőrű szupersztár, aki jövőre lesz tíz éve, hogy Williams kíséretében versenyez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását