2024. május 9. - Gergely

Elkapkodták a műkincseket

Késő estébe nyúlt a Honterus Antikvárium pénteki árverése, miután rekord mennyiségű, 658 tételt vittek kalapács alá. Ennek következtében a kezdetben élénken licitáló közönség a végére megfogyatkozott, a vételek is ritkultak, míg az aukció elején szinte mi
2008. december 13. szombat 09:45 - Hírextra
Mindazonáltal nem kellett sokáig várni az első magas leütésre. Káldi György jezsuita pap első, teljes magyar nyelvű katolikus bibliafordításának 1626-os, bécsi kiadását 320 ezer forintért ütötték le. Majd sűrűn követték a további, százezer forintnál drágább kötetek.

A legtöbbet, 410 ezer forintot Mocsáry Antal "Nemes Nógrád vármegyének históriai, geographiai és statistikai esmertetése" című, 1826-ban megjelent, 30 rézmetszetű illusztrációval díszített, genealógiai táblával és térképpel illusztrált művéért adták. A második legdrágább tétel, 380 ezer forintos leütéssel, a Rudolf trónörökös kezdeményezésére született 21 kötetes Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című pazar kiadvány lett.

Nagy keletje volt az okleveleknek, kéziratoknak is. I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna Désen, 1641-ben kiadott magyar nyelvű birtokadományozó oklevelét 80 ezer forintról 310 ezer forintig licitálták. I. Rákóczi Ferenc fejedelem Munkácson, 1703. június 7-én kelt kiáltványában 21 pontban megindokolja a szabadságharc kitörésének okait. Ennek az okiratnak a korabeli másolatát 130 ezer forintra értékelték.

Kossuth Lajos 1846. december 29-én kelt levele Nagy Józsefhez, az Iparműtár igazgatójához szól. Ezért a kéziratért 100 ezer forintról 300 ezerig folyt a harc. Széchenyi Istvánnak egy ismeretlenhez írt, kétoldalas német nyelvű kéziratos levele pedig 310 ezer forintot ért meg egy vevőnek.
A szabadságharc és az önkényuralmi időszak nevezetes magyar és külföldi személyeinek 28 darabos vizitkártya-gyűjteménye 170 ezer forinton talált gazdára. Egy erotikus exlibris gyűjtemény ára 18 ezerről 70 ezer forintra emelkedett.

Kivételesen szép iparművészeti munka Fabók József könyvkötése Paulini Béla The Pearly Bouquet (Gyöngyösbokréta) című könyvéhez. Az előzéklapon található tulajdonosi bejegyzés tanúsága szerint ez a példány Z[artler] Gács Györgyé, az Iparművészeti Főiskola tanáráé volt. Az 50 ezer forinton kikiáltott könyv végül 250 ezer forintért kelt el.

Mindössze 60 ezer forintot kért az antikvárium A. J. Wolstein "A barom-állatok sebgyógyitása tudományáról" írt könyvének 1785-ös, magyar nyelvű kiadásáért, de mivel sokan szerették volna megszerezni, 290 ezer forintra emelték az árát.

A Nádasdy-Mausoleum néven ismert királykép sorozatot, a magyar barokk legszebb történelmi arckép sorozatát tartalmazó kötetet 1664-ben adatta ki Nürnbergben gróf Nádasdy Ferenc országbíró saját költségén. A rézmetszetű képekkel illusztrált példányért éppen 100 ezer forinttal adtak többet 180 ezer forintos kikiáltási áránál.

Calepinus bergamói Ágoston-rendi szerzetes latin nyelvű értelmező szótárának 1584-es bázeli kiadását 170 ezer forintról indították és 200 ezer forintért ütötték le. Hieronymus Cardano itáliai természettudós, orvos, matematikus, asztronómus, és más tudományok avatott művelője a De subtilitate libri című, a világmindenségről szóló nagyigényű filozófiai mű szerzője. Az 1582-es bázeli kiadású, gazdagon illusztrált könyvért 160 ezer forintról indult a licit és 210 ezer forinton ért véget.

Az irodalmi művek sorában La Fontaine novelláinak négy kötetes 1778-as londoni kiadása érdemelte ki a gyűjtők figyelmét, ezért aztán 150 ezer forintra licitálták. Tizennégy Márai Sándor-kötet szerepelt a kínálatban, 8-16-20 ezer forinton kikiáltva. A leütések 36 és 55 ezer forint között váltakoztak, míg a szerző második megjelent kötetének, a nagyon ritkán fellelhető Emberi hang című verseskötetnek az ára 170 ezer forintig szárnyalt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását