2024. május 11. - Ferenc

Koncesszióban a vízmű

Három pályázó közül a bólyi Délvíz Zrt. nyerte el négy település, köztük a tolnai vízmű üzemeltetésének jogát egy koncessziós pályázaton - jelentették be sajtótájékoztatón az érintett települések polgármesterei pénteken.
2008. december 12. péntek 13:50 - Hírextra
Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere elmondta: a cég 901 millió forint koncessziós díjat fizet a tolnai, a faddi, a fácánkerti és a bogyiszlói önkormányzatnak a települési vízművek 35 éves üzemeltetéséért. Az összegen az ivóvízfogyasztás arányában osztoznak az önkormányzatok - tette hozzá.

A Délvíz Zrt. emellett évente eszközhasználati díjat is fizet a településeknek, amely az első évben 42 millió forint. Ezt az önkormányzatoknak a szerződés szerint a vízmű és a hálózat fejlesztésére kell fordítaniuk.

A polgármesterek elmondták: a koncessziós díjból Tolnán iskolát, Faddon pedig óvodát szeretnének építeni.Sümegi Zoltán tájékoztatása szerint a koncessziós üzemeltetés kezdetétől, 2009. április 1-jétől Tolnán a lakosság nettó 280 forintos díjat fizet köbméterenként az ivóvíz- és csatornaszolgáltatásért. Ez mintegy 20 százalékos emelést jelent majd.

Schumann Róbert, a Délvíz Zrt. vezérigazgatója elmondta: a díjakat az infláció, az energiaárak és a minimálbér alakulásának átlaga szerint emelik majd. Hozzátette: ha nem megfelelő színvonalon végzik az üzemeltetést, az önkormányzatoknak joguk van felmondani a szerződést.

A pályázat kiírásának előzményeiről Sümegi Zoltán az MTI kérdésére azt mondta: a tolnai vízmű kft. a jelenlegi konstrukcióban nem tudna működni. Utalt arra, hogy korábban néhány tulajdonos önkormányzat elcserélte üzletrészét egy külső befektetővel, amelynek kivásárlási szándékai voltak. A polgármester szerint a befektető számára ezután nem lesz értelme benne maradni egy olyan cégben, amelynek a szolgáltatását 35 évig más végzi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását