A ferihegyi repülőtér 2B terminálján délben ötből már négy utasbiztonsági kapu is működött, a zsúfoltság ennek ellenére nem csökkent, eddig csak a Lufthansa és a Malév jelentett be járattörlést - mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI
2008. december 12. péntek 12:50 - Hírextra
A biztonsági ellenőrzést végzők közül csak néhányan vették fel a munkát, hozzájuk külső cég emberei csatlakoztak, így tud négy utasbiztonsági kaput működtetni a BA - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a külsősök megfelelő engedélyekkel rendelkeznek, amit a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei is ellenőriznek. Szollár elmondta, hogy a péntek az egyik legerősebb nap a repülőtéren, ekkor indul egy pekingi és egy New York-i járat is, a gépek általában teljes kihasználtsággal közlekednek ilyenkor.