2024. május 12. - Pongrác

A felsőoktatás a gazdaság húzóágazata lehet

A magyar felsőoktatás a gazdaság húzóágazata lehet, ezért nagy hangsúlyt kell helyezni a fejlesztésére, valamint segíteni kell az felsőoktatási intézményeket, hogy gazdasági szereplőként jelenjenek meg - mondta Magyar Bálint, az Európai Innovációs és Tech
2008. december 12. péntek 16:10 - Hírextra
A Tudásváros Budapest című konferencián elmondta: a felsőoktatási törvény módosítása lehetővé teszi, hogy az intézmények gazdasági társasági formában vállalkozzanak, így rendelkezhetnek saját vagyonuk és szellemi termékeik felett. Kiemelte: 2002 és 2010 között állami és uniós forrásból 300 milliárd forintot fektettek-fektetnek be a felsőoktatásba. Ez a változtatás Magyar Bálin szerint a gazdaság húzóágazatává teheti az egyetemeket, főiskolákat, kialakítva egyfajta "felsőoktatási iparágat", amelyből az önkormányzatok is részesedhetnek. Ennek ékes példája a befejezés közelébe érő, Budapest XI. kerületében felépült Infopark - tette hozzá.

Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter előadásában azt mondta, hogy 2007-ben a kutatás-fejlesztés (K+F) a GDP-ből 0,97 százalékban részesedett, ami éves szinten 250-270 milliárd forintot jelentett. Ennek 70 százalékát Budapesten és a közép-magyarországi régióban használják fel. Mint mondta, szeretné elérni, hogy egyenletesebb legyen a felhasználás, de úgy, hogy a központi régióban felhasznált K+F ráfordítás ne csökkenjen.

A vállalati szféra részesedése a K+F ráfordításokból nőtt: a két évvel korábbi 30 százalék helyett mostanra 43 százalék ez az arány - mondta Molnár Károly. Ugyanakkor megjegyezte, gyenge a K+F szféra és a gazdaság közötti kapcsolat, amelyet mindenképpen erősíteni szükséges.
A célok között említette a szemléletváltást, továbbá azt, hogy integrált irányításra van szükség, hatékony támogatási rendszert kell megteremteni, a szellemi alkotásokat védeni, értékelni, hasznosítani kell. Fontosnak nevezte a tehetséggondozást is.

Megjegyezte: arra kell a kormánynak törekednie, hogy a kutatás-fejlesztés, az innováció ne álljon le, és ezért is védeni kell azokat a vállalkozásokat, amelyek szorosan kapcsolódnak a K+F-hez. Hozzátette: keresik azokat a forrásokat, amelyek révén segíthetik ezen cégek fennmaradását.
Demszky Gábor főpolgármester arról beszélt, hogy az unióban már folyik a 2014 utáni költségvetés és a kohéziós politika kidolgozása. Mint mondta, az eltelt időszakban inkább az infrastrukturális fejlesztések voltak előtérben, de az innováció és a kutatás-fejlesztés egyre hangsúlyosabbá válik az unióban is, amit Magyarországnak - pályázatok útján - ki kell használni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását