2024. május 11. - Ferenc

Diákok elleni támadások miatt egyeztettek

A diákokat érő utcai atrocitások az elmúlt hónapokban megszaporodtak Keszthelyen, ezért a város oktatási, pedagógiai intézményei a rendőrséggel és az önkormányzattal közösen egyeztető fórumot tartottak csütörtökön, a további esetek megelőzése érdekében.
2008. december 11. csütörtök 16:40 - Hírextra
A zárt körű megbeszélést követő sajtótájékoztatón Csótár András (Fidesz), az oktatási és kulturális bizottság elnöke azt mondta: a diákok vagy diákkorú fiatalok által elkövetett bűncselekmények miatt tartotta szükségesnek összehívni az egyeztetést. Keszthelyen ugyanis a közelmúltban legalább 4-5 olyan eset történt - a könnyű testi sértéstől a rablásig -, ami miatt nem szeretnék "homokba dugni a fejüket".

Az MTI kérdésére a képviselő konkrét esetek említése nélkül elmondta, hogy több rendőrségi eljárás indult, az iskolák vezetői is tudják, kikkel vannak gondok, de a megelőzést rendkívül fontosnak tartják. Megítélése szerint azonban a pedagógusok és más szakemberek fellépése korlátozott, ezért nem kerülhető meg a szülők felelősségének felvetése.

Rövid távú megoldásként a gondok főbb helyszíneként megjelölt Fő téri buszmegálló és a vasútállomás környékén napokon belül növelik a rendőri jelenlétet, főleg a kollégisták pénteki hazautazása idején. Hosszabb távon kortárs segítőhálózat létrehozását tervezik, a rendőrök pedig iskolai előadásokon beszélnek majd a bűnesetek megelőzéséről és az elkövetőkkel szembeni fellépési lehetőségekről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását