2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Több pénz a sportra

A különböző idei tartalékalapokból összesen 2,103 milliárd forintos plusztámogatáshoz jut a magyar sport, s ezzel, a jövőre felhasználható többlettel 2009-ben összesen 15,698 milliárdot kap ez a terület - jelentette be keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján
2008. december 9. kedd 15:33 - Hírextra
A sportért is felelős tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy a nyár végi első költségvetési változat szerint jövőre körülbelül ugyanannyi pénz jutott volna a sportra, mint idén (2008: 13,777 milliárd, 2009: 13,779 milliárd), de a pénzügyi világválság kirobbanása utáni helyzetben módosult ez az elképzelés, s az összeg 12,676 milliárdra csökkent.

"Az elmúlt hónapok eredményes lobbitevékenysége folytán azonban pozitív irányba mozdult el ez a folyamat, s mondhatom, hogy a sport a válság nyertese lett" - fogalmazott Gyenesei jelezve, hogy a költségvetési vitában kiharcolt mintegy egymilliárd plusz mellett - amit a diáksportra, az önkormányzati sportlétesítmények fejlesztésére és a jégkorong utánpótlás-nevelésre fordítanak - az idei forrásokból is sikerült 2,1 milliárdot felszabadítani.

Ez utóbbi összegből még idén átutalnak, illetve átutaltak 95 milliót az ötkarikás játékokon sikeresen szerepelt egyesületeknek, valamint 50 milliót a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB). Létesítmény-fejlesztésre (Komjádi Uszoda, Maty-ér, Gyakorló Jégcsarnok, szolnoki tanuszoda) 1,395 milliárd, az utánpótlás-nevelés fejlesztésére (gyermeklabdarúgás, Patrónus-program) 219, a jégkorongsport fejlesztésére (Megyeri úti jégcsarnok, sátorral fedett mobiljégpálya, szövetségi felkészülési támogatás) 230, a sportszövetségek többlettámogatására pedig 114 millió jut - részletezte a miniszter.

"Összességben tehát a válság kirobbanása utáni változathoz képest 24 százalékkal többet kap a sport, de még az eredeti tervhez viszonyítva is 14 százalékos a növekmény" - mondta Gyenesei István.

A miniszter elemzése szerint különböző jogcímeken (többek között olimpiai felkészülés, kiemelt hazai rendezésű viadalok támogatása, működés) a szövetségekhez közvetlenül 2,12 milliárd forint kerül majd, ennek elosztására a MOB tesz javaslatot, amelyet - meghallgatva a Nemzeti Sporttanács véleményét - az ÖM hagy jóvá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását