2024. május 7. - Gizella

Drága szocializmus

Vásárolt az Országos Levéltár és a nemzeti könyvtár is a Központi Antikvárium 109. aukcióján, pénteken este. A legdrágább tételekre azonban nem a közgyűjtemények licitáltak; a legtöbbért, 3,6 millió forintért Uitz Béla Vörös katonák előre! feliratú óriásp
2008. december 6. szombat 07:08 - Hírextra
A levéltárba került Szemere Bertalan reformpolitikus, Borsod megyei táblabíró (a Batthyány-kormányban belügyminiszter) levele ifj. Majláth Györgyhöz, Baranya megye másodalispánjához, továbbá két reneszánsz oklevél. Az egyik Hunyadi Mátyás 1469-ben írt, az erdélyi Fehér megyében fekvő Ivánfalva, Kövesd és Bürkös birtokokról rendelkező latin nyelvű adománylevele. A másik a zalavári konvent Hunyadi Mátyáshoz írt oklevele, amelyben a káptalan tesz jelentést a királynak, szintén birtokadományozásról. A levéltár gyűjteményét gyarapítja ezen kívül egy, az 1517-es leleszi konvent által kibocsátott oklevél is a Szatmár vármegyei Kolcs nevű birtok eladásáról.

Élve elővásárlási jogával, az Országos Széchényi Könyvtár megvett egy ősnyomtatványt, a vasárnapokra és a szentek ünnepére írott prédikációgyűjteményt, amelynek szerzőjeként Paratus van feltüntetve. (Valószínűleg ál- vagy beszélő név, a kötet ugyanis paratus, azaz kész, előkészített beszédeket tartalmaz.)

Két ősnyomtatványt viszont gyűjtők vittek el. A később szentté avatott Angelo Carletti de Chivasso olasz ferences szerzetes, humanista tudós 1498-as morálteológiai szótárát 400 ezer forintról 850 ezer forintra licitálták. A másik, Johannes Herolt domonkos szerzetes ünnepi prédikációit tartalmazó, 1486-os kötetet a kor legjelentősebb nyomdásza, könyvkiadója és könyvkereskedője, Anton Koberger készítette. Nem csoda, hogy 300 ezer forintról 550 ezer forintig versenyeztek érte.
A legmagasabb összegen indított tételekért nem a közgyűjtemények szálltak ringbe.

A legdrágábban, 3,6 millió forintért, kikiáltási árának több mint kétszeresén Uitz Béla konstruktív kompozíciójú Vörös katonák előre! feliratú óriásplakátját vitték el, amelyhez a magyar avantgárd másik kiemelkedő alakja, Bortnyik Sándor tervezte a szöveget, mértéktartó arányérzékkel. A plakát jó állapotban maradt fenn, túlélte a történelem viharait, az ideológiák változását s megélt kilencven évet. Pedig a Tanácsköztársaság korának propaganda-anyagának nagy része megsemmisült, Uitz plakátjából közgyűjteményben összesen két példányt őriznek, s aukción sem szerepelt még soha.

Másfél millióról emelkedett 1,8 millió forintra Vörösmarty Mihály A' bújdosók (eredetileg Kont) című drámájának első, 1830-as, mindössze 400 példányos kiadása. Ezt a kötetet az emeli a legnagyobb könyvészeti ritkaságok közé, hogy Vörösmarty saját kezűleg dedikálta Sebestyén Gábor költőnek.

A Magyar Márs a vagy Mohách mezején történt veszedelemnek emlékezete című, 1653-ban, Bécsben kiadott eposz szerzőjét, Listius Lászlót a magyar barokk irodalom fontos alakjának tartja az irodalomtörténet-írás. A művelt, a tudományok, a történelem és az irodalom körében járatos, de züllött életű, ördöngösséggel, méregkeveréssel, gyilkossággal vádolt írót hamis pénzverésért fejezték le 1662-ben. A Zrínyi Miklós és Balassi Bálint költészetének hatására írott művéért megadták a 1,5 millió forintot.

Az 1600-as évek elejéről való metszetsorozat, amelynek lapjai a különböző nemzetek (közöttük a magyar) lovas katonáit ábrázolják, 1,4 millió forintot ért meg valakinek. Egymillió forinton cserélt gazdát József Attila Nagyon fáj kötete, amelyet Márai Sándornak dedikált.

Ötszázezer forintért kelt el Ady Endre A minden titkok verseiből című kötete első kiadása, az alábbi dedikációval: "Nándornak, kedves emberemnek, hű titkáromnak Adyja". Az ajánlás címzettje Steinfeld Nándor Endre banktisztviselő 1911-ben a költő iránti rajongásból fizetés nélkül a titkárává szegődött. Ady szinte fiaként tekintett rá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását