2024. május 9. - Gergely

Rablás játékfegyverrel

Egy fegyvernek látszó tárggyal az aznapi bevétel átadását kérte egy férfi hétfőn egy sörözőben Tiszaalpáron; az elkövető kihallgatásakor elmondta, hogy a fia mellé akar bejutni a börtönbe - közölte az MTI-vel kedden a rendőrség.
2008. december 2. kedd 09:40 - Hírextra
A fenyegetéstől a pult mögött álló nő nem ijedt meg, a férjét hívta, mire a rabló a fegyvernek látszó tárgyat a pultra tette, onnan a pultos azt a földre dobta. Ekkor egyértelművé vált, hogy a tárgy egy műanyagból készült játékfegyver - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy beszámolt arról, hogy a pultos nő ismerte a férfit, mert az törzsvendég volt a sörözőben, és megpróbálta őt tettéről lebeszélni.

A tanúkihallgatáskor a pultos nő elmondta: az elkövető ezt követően kérte, hogy hívják ki a rendőrséget, mert a fiának szeretne segíteni és mellé akar kerülni a börtönben - tette hozzá a sajtóreferens.

A rabló kihallgatásakor megerősítette: azért követte el a rablási kísérletet, hogy börtönbe kerüljön.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérletének magalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett nyomozást indított a 40 éves tiszaalpári férfi ellen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását