2024. március 29. - Auguszta

Megszűnik a 40-es határ

Vasárnap megszűnik az eddigi, a város teljes területére kiterjedő 40 kilométeres sebességkorlátozás Hévízen.
2008. november 30. vasárnap 09:48 - Hírextra
A kisvárosban négy évvel ezelőtt helyezték ki a bevezető utak mellett a valamennyi utcára érvényes, korlátozó táblákat, miután a gyógyfürdőhöz vezető zebrán egy gyorshajtó halálra gázolt egy idős házaspárt. Akkor aláírásgyűjtés is kezdődött a száguldozók megfékezésére, majd a város képviselői egyhangúlag megszavazták az általános sebességkorlátozást - idézte fel az előzményeket az MTI-nek a közbiztonsági bizottság elnöke.

Gelencsér Hédi az ugyancsak a testület által jóváhagyott mostani enyhítést azzal indokolta, hogy az állami közútkezelő az általa üzemeltetett két átmenő útszakaszon mindenképpen visszaállította volna az általánosan érvényes 50 kilométeres sebességhatárt. Indokaik szerint ugyanis az elmúlt évek baleseti statisztikái nem indokolják a szigorúbb előírást.

A városházán kiszámolták: ha a többi utcában mégis fenntartanák a korlátozást, 180 táblát kellene kihelyezni, ezek darabja 18 ezer forintba kerülne. A több mint hárommillió forintos kiadást soknak tartották, ezért a rendőrséggel történt egyeztetés után inkább hozzájárultak az általános szabály enyhítéséhez.

Gelencsér Hédi hozzátette, hogy a városban mindössze két súlyosabb baleset volt az elmúlt években, ezek is figyelmetlenség, és nem gyorshajtás miatt következtek be.

Miután a gyógytaváról híres településen sok a mozgáskorlátozott, a gyalogos és a kerékpáros, hamarosan megvizsgálják, hogy a biztonságuk érdekében hol lenne érdemes mégis kihelyezni az autósokat maximum 40 kilométeres sebességre korlátozó táblákat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását