2024. április 19. - Emma

Soros könyvet írt a válságról

A 2008-as hitelválság és következményei - A pénzügyi piacok új paradigmája címmel jelent meg Soros György legújabb könyve a Scolar Kiadó gondozásában.
2008. november 29. szombat 14:11 - Hírextra
"Az 1930-as évek óta ez a legsúlyosabb pénzügyi válság" - ezzel a kijelentéssel kezdi Soros György a 2008-as pénzügyi válság okait és következményeit boncolgató könyvét. A szakember úgy véli, hogy ez a válság egy több mint 25 éve tartó gazdasági fellendülés betetőzését jelenti, s egyúttal a dollár nemzetközi tartalékdeviza-szerepén alapuló hitelbőség korszakának végét jelzi.
A könyv központi állítása, hogy az események megértéséhez új paradigmára, gondolkodási keretre van szükség. Soros szerint "az eddig uralkodó paradigmáról - az egyensúlyelméletről és annak politikai megfelelőjéről, a piaci fundamentalizmusról - nem pusztán az derült ki, hogy képtelen a jelenlegi helyzetet megmagyarázni, hanem egyenesen ez a modell okolható a körülöttünk lévő káoszért."

Soros abból indul ki, hogy a gazdasági szereplők gondolkodása kettős szerepet tölt be: "Egyrészt igyekeznek megérteni helyzetüket, amit én kognitív funkciónak neveztem el. Másrészt viszont változtatni szeretnének az eseményeken, ami pedig már a részt vevő (manipulációs) funkció lényege. Noha a két funkció ellentétes irányú, bizonyos körülmények között egymással is kölcsönhatásba lépnek. Ezt a kölcsönhatást nevezem reflexivitásnak."

A könyv első részében a szerző megkísérli feltárni e kölcsönhatás természetét, majd a második részben az így nyert összefüggések fényében vizsgálja a jelenlegi gazdasági válságot. A könyvet különösen érdekessé teszi, hogy Soros György nemcsak az elméleti szakember szemüvegén keresztül, hanem pénzügyi alapkezelőként szerzett tapasztalataira is nagyban építve tekint az eseményekre.

A piacgazdaság változásának iramát tekintve nem meglepő, hogy a könyv kérdések sorával zárul. Soros György többek között felveti a pénzpiacok szabályozásának és a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjának kérdését, de ráirányítja a figyelmet a globális felmelegedés és a nukleáris fegyverek terjedése által felvetett problémákra is. "Hogyan lehetne kialakítani egy jobb világrendet?" - teszi fel a központi kérdést a könyv legvégén. Válaszok a közeljövő "pezsgő vitáiban" formálódhatnak - véli Soros, amelyekhez reményei szerint maga is aktívan hozzájárulhat.
Sugár S. András, a Scolar Kiadó vezetője az MTI kérdésére elmondta: Soros Györgynek ez már az ötödik könyve, amelyet a Scolar kiad. "Soros György egy globális játékos, szavainak súlya van.

Gondolatai tájolásai pontot jelenthetnek a magyar döntéshozóknak" - mutatott rá a kiadás egyik motivációjára Sugár S. András. Hozzátette: a magyar származású üzletember műveinek hazai megjelentetését 1998-ban kezdték el, és a nagy sikerre való tekintettel a jövőben is folytatni kívánják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását