2024. március 29. - Auguszta

Javuló közbiztonság?

Felmérések szerint emelkedett a Békés megyei lakosság szubjektív biztonságérzete - közölte a megyei főkapitányság rendészeti igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Békéscsabán.
2008. november 28. péntek 15:20 - Hírextra
Hudák Pál rendőr ezredes elmondta: a főkapitányság 2005 után az idén megismételte azt a közvélemény-kutatást, amelynek keretében a lakosság biztonságérzetéről is információkat kapott a rendőrség.

A felmérés során vizsgálták, hogy mely településrészen tartanak bűncselekményektől a lakosok, de a kutatások kitértek a határrendészeti kérdésekre is, hiszen Békés megye immár schengeni határ, vagyis a magyar-román határszakasz ellenőrzése kiemelt fontosságú az unió számára is.
A vizsgálatokból kiderült, hogy a megye majdnem 400 ezres lakossága leginkább a lopásoktól és betöréses lopásoktól tart, s nem gondolja, hogy komolyabb bűncselekmények érik szűkebb pátriáját.

A félelemérzetre utaló kérdésekre adott válaszok szerint a megkérdezettek 67 százaléka soha nem gondol arra, hogy éjszaka félnie kellene, ha egyedül tartózkodik otthon. Ugyanakkor a válaszadók 22 százaléka azt mondta, hogy néha azért tart a bűncselekményektől, sőt 10 százalék szinte mindig tart ettől. Ez utóbbi elsősorban az idősekre jellemző.

A kutatás kiterjedt a településeken fellelhető félelmi zónákra is. Kiderült, hogy a lakosság túlnyomó többségének nincs félni valója lakóhelyének környékén, de a válaszok alapján a rendőrség feltérképezhette, hogy melyek azok a településen belüli utcák, gócpontok, amelyek a továbbiakban fokozott odafigyelést igényelnek a bűnüldöző szervek részéről.

Hudák Pál kijelentette: már megkezdődtek az intézkedések az érintett kapitányságok részéről annak érdekében, hogy a kritikus pontokon fokozottabb legyen a rendőri jelenlét.

A megyei főkapitányság a lakosság biztonságérzete mellett vizsgálta a határrendészeti szervek tevékenységét is, hiszen tavaly óta a határőrség beintegrálódott a főkapitányság állományába.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a mind a magyar, mind a román, illetve harmadik ország béli utazók alapvetően elégedettek és megbíznak a határőrizeti szervek munkájában.

A közvélemény-kutatás 3867 embert érintett a megyében. A meghallgatottakat egy számítógép segítségével, véletlenszerűen kiválasztott minta alapján keresték fel a kérdezőbiztosok az idei esztendő nyarán.

A rendőri vezetők egybehangzó véleménye szerint a minta alkalmas arra, hogy statisztikai hibahatáron belül lefedje a megye közvéleményének egészét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását