2024. május 7. - Gizella

Bevásárlókocsikkal demonstráltak

A Ne vásárolj semmit! nap alkalmából bevásárlókocsis demonstrációt tartott a Hulladék Munkaszövetség és a Tudatos Vásárlók Egyesülete a Váci utcában pénteken.
2008. november 28. péntek 16:30 - Hírextra
Szerte a világon 1997 óta, Magyarországon tíz éve hirdetnek egynapos fogyasztói böjtöt november utolsó hétvégéjén környezetvédő és fogyasztáskritikus szervezetek. A Ne vásárolj semmit! napot Magyarországon azért tarják pénteken a szervezők, mert az utóbbi évek statisztikai adatai szerint a magyarok ezen a napon vásárolnak a legtöbbet.

Országszerte tartottak figyelemfelkeltő rendezvényeket ebből az alkalomból. A fővárosban a Hulladék Munkaszövetség(HuMuSz) és a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) látványos felvonulással hívta fel a figyelmet arra, hogy a túlzott, ésszerűséget mellőző fogyasztás jelentős környezeti és társadalmi károkat okoz, a jelenleg zajló gazdasági folyamatok pedig valójában a fogyasztás válságát tükrözik.

Horváth Gergő, a TVE munkatársa az MTI-nek elmondta: évről-évre nő azoknak a termékeknek a köre, amelyekre semmi szükség nincsen, mégis sokan megvásárolják, sőt komoly adósságba verik magukat csak azért, hogy például nagyobb plazmatévéjük vagy új mobiltelefonjuk legyen.

A Hulladék Munkaszövetség azért dolgozik, hogy kevesebb legyen a szemét, amit elsősorban úgy lehet elérni, ha összességében csökken a fogyasztás - világított rá Szilágyi László, a HuMuSz elnöke
A TVE 12 pontban fogalmazta meg miként lehet tudatosan vásárolni, fogyasztani, amelyet honlapján - www.tudatosvasarlo.hu - is közzétett. Ennek első pontja: a pénzed szavazat, vagyis nem mindegy mire és mennyit költenek a fogyasztók. A vásárlásaink nem csak beszerzések, pénzünk szimbolikusan állást foglalnak például a környezetkárosító termékek vagy a gyermekmunka mellett.

A Ne vásárolj semmit! nap arra is rámutat: nem csak a "nagyok" - vállalatok, kormányzatok, nemzetközi szervezetek - feladata a változtatás, hanem a hétköznapi vásárlóké is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását