2021. október 24. - Salamon

Újra Budapesten Billy Idol

A ‘80-as évek egyik legmeghatározóbb punk-rock bálványa jelenleg is aktív: nemrég négyszámos EP-vel (The Roadside) lepte meg rajongóit.
2021. október 4. hétfő 13:22 - HírExtra

William Michael Albert Broad - azaz ahogy mindannyian ismerjük, Billy Idol - a ‘70-es években ragadott először hangszert, első komolyabb zenekarában pedig Clash- és Siouxsie and the Banshees-tagokkal zenélt együtt. Később a Generation X nevű formáció élén találkozhatott vele a közönség, majd a banda ‘81-es feloszlása után New Yorkba költözött, és szólókarrierbe kezdett. Viszonylag hamar fejest ugrott a dolgokba, és még ugyanebben az évben megjelent első EP-je Don’t Stop címmel, amin még két Generation X track is szerepelt, amiből az egyik az azóta ikonikussá vált, és rengeteg feldolgozásban hallható Dancing With Myself volt.

Elképesztően termékeny korszakát élte ekkor Billy Idol, hiszen ‘82-ben megjelent első szólólemeze is (rajta többek közt a White Wedding című klasszikussal), ami több országban arany- és platina minősítést ért el, egy évvel később pedig érkezett is a folytatás, a Rebel Yell, ami már a Billboard 200-as listájának hatodik helyéig jutott. Ezt a kilencvenes és kétezres években további hat album követte, de nincs megállás: a napokban jelent meg The Roadside című négyszámos, vadonatúj EP-je Butch Walker (Green Day, Weezer) produceri vezényletével, amit a pandémia alatt írt, és amin többek közt híres, majdnem végzetes kimenetelű, két évtizeddel ezelőtti motorbalesetét is feldolgozza. 

2018-as elsöprő sikerű Budapest Parkos koncertje után tehát 2022. június 29-én újra hazánkban köszönthetjük a ‘80-as évek egyik legmeghatározóbb punkrock bálványát, Billy Idolt!

Forrás: Budapest Park
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását