2024. március 29. - Auguszta

Farkasüvöltés a kolozsvári éjszakában

Nem tudott csodát tenni a Kolozsvár a Bajnokok Ligájában: a román vasutascsapat 3-1-es vereséget szenvedett hazai pályán az AS Roma együttesétől. A mérkőzés és a forduló részleteit a Hírextra tolmácsolásában ismerhetik meg.
2008. november 26. szerda 22:51 - Gedei Szilárd
CFR Cluj - AS Roma 1-3

Gól: Koné (30.), iletve Brighi (11., 64.), Totti (23.)

Sárga lap: De Rossi (57.), Trica (73.), Panin (82.), ill. Totti (73.)

A mérkőzés krónikája

90+2. perc: vége a mérkőzésnek, a Romának nem okozott gondot az erejét veszítő Kolozsvár takarékon tartása az utolsó percekben. A végeredmény: CFR Cluj - AS Roma 1-3.

90. perc: Pizzarro áll be Perrotta helyett, a tartalék játékveztő két perces hosszabbítást jelez. Két perc van még hátra a Kolozsvár utolsó hazai BL-meccséből.

85. perc: Csere csere hátán, a mérkőzés már a végét járja, mint ahogyan a Kolozsvár ereje is. Deac érkezik Trica helyére, Riise pedig Tonettót váltja. A közönség közben tapssal bíztatja még a sajátjait.

81. perc: Tottit lekapja a pályáról Spalletti, ugyanebben a percben Panin kap sárgát.

73. perc: Peralta áll be Dani helyett a CFR csapatába, ugyanebben a percben Trica kap sárgát egy kemény belépőért. Totti ezután majdnem nekimegy a románnak, az ő jutalma is egy sárga lap.

71. perc: Julio Baptistát darálják be a Kolozsvár védői a tizenhatoson belül, a portugál játékvezetői hármas azonban továbbengedi a játékot.

70. perc: A meccs első cseréje, Dubarbier helyett egy újabb Koné, Emanuel érkezik a Kolozsvár csapatába.

64. perc: Totti, Taddei, Brighi és a román kapu a labda útja a második félidő első komoly Roma-támadása után. Brighi duplázik, a Kolozsvár pedig ezzel a kiesés szélére kerül. CFR Cluj-AS Roma 1-3.

57. perc: de Rossi kézzel ér a labdához a mezőnyben, a portugál bíró azonban nem kedveli a kézilabdát és sárga színű lappal honorálja az olasz mutatványát. Ez eddig az egyetlen lap a meccsen.

54. perc: Dubarbier lényegében először kerül a római kapu közelébe, de gólhelyzetét csak szögletre és nem gólra tudja beváltani a Kolozsvár. Egyre durvább a meccs, sok a szabálytalanság.

48. perc: eddig kellett várni az első római szögletre, de az sem okozott gondot a hazai védelemnek.

46. perc: ugyan a félidőt a Roma kezdi, az első helyzet azonben most is a hazaiaké: Koné csúsztatott közelről kapu mellé. Csere nincs, a kezdőcsapatok továbbra is a pályán.

Vége az első félidőnek. A nagy hidegben és a még nagyobb hangulatban lejátszott első félidő tanulsága: a Roma jobb, de nem annyival, hogy félvállról vehesse a kolozsvári csapatot. Teltház láthatóan nincs, de szurkolás annál több: Az egész Erdélyből és Magyarországról is érkezett szurkolókkal kiegészült kolozsvári szurkolósereg űzi-hajtja a sajátjait.

45+2. perc: a portugál bíró lefújja az első félidőt.

39. perc: Koné ismét a római kapu előtt, és ismét gondban a Roma; az ismét simán középre rúgott labdát ezúttal azonban csak a kapu mellé tudja vágni az afrikai csatár.

30. perc: szépít a Kolozsvár! Koné közelről fejeli be a CFR szépítő gólját, miután a római kapus, Doni elügyetlenkedve középre üti ki a kapuja felé tartó labdát. CFR Cluj - AS Roma 1-2.

29. perc: a CFR hatodik szögletét lőheti, de ez sem okoz gondot az olaszok védelmének.

28. perc: a CFR is szabadrúgáshoz jut, de ami Tottinak a másik oldalon ujjgyakorlat volt, az a románoknak nem sikerült, Cúlio megpattant szabadrúgása elkerülte Doni kapuját.

23. perc: a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat - Totti ugyanis nem lacafacázott, mintegy 20 méterre a kolozsvári kaputól betekert egy szabadrúgást Stancioiu hálójába. CFR Cluj - AS Roma - 0-2.

22. perc: Baptista szorul ápolásra, 20 méterre vágták föl a kolozsvári kaputól. A Roma szabadrúgáshoz készülődik.

19. perc: ismét egy kolozsvári támadás, ismét lövéssel végződik: Trica nem tud mit kezdeni a meglepetésre középre érkező labdával és a kapu mellé pörgeti azt - művészet volt mellérúgni.

18. perc: a hazaik középen vezetnek egy támadást, Cúlio a statikus római védők között el is lövi 16 méterről, de Doni fölkapja a lapos lövést.

16. perc: Juan hazafejelt labdájára csap le kishíján Koné, Doni azonban remekül együtt élve a játékkal jól mozdul ki a kapuból.

11. perc: Váratlan Roma támadás, a hazai védők csak állnak, Brighi közelről pofozza be a középre adott labdát. Vezet a Roma! Kolozsvár - AS Roma 0-1.

6. perc: a mérkőzés első kapuralövése Koné nevéhez fűződik, de se ebből, se Murasan ismétlőséből nem lesz gól, Doni védéssel mutatkozik be a Roma kapujában.

5. perc: a Kolozsvár már a harmadik szögletét rúgja, úgy látszik az elején rögtön beszorul a Roma.

1. perc: a Kolozsvár kezdte a találkozót és egyből magához is ragadta a kezdeményezést.

Kolozsvár, Dr. Constantin Radulescu Stadion, vezette: Lucilio Cardoso Cortez Batista (portugál), asszisztensek: Joao Ferreira, Sergio Lacroix (portugálok)

Kezdőcsapatok:

CFR Cluj: Stancioiu – Panin, Cadú, De Sousa, Á. Pereira – Cúlio, Muresan, Dani, Dubarbier – Trica – Y. Koné (vezetőedző: Maurizio Trombetta)

AS Roma: Doni – Cassetti, Mexes, Juan, Tonetto – Taddei, De Rossi, Brighi – Júlio Baptista – Perrotta, Totti (vezetőedző: Luciano Spaletti)

A csoport másik meccsén: Bordeaux (francia) - Chelsea (angol) 1-1

A csoport állása:

1. AS Roma 9 pont
2. Chelsea  8 pont
3. Bordeaux 7 pont
4. CFR Cluj 4 pont

A többi mérkőzésen:

B-CSOPORT
Anorthoszisz (ciprusi)–Werder (német) 2-2
Internazionale (olasz)–Panathinaikosz (görög) 0-1

C-CSOPORT
Sporting (portugál)–Barcelona (spanyol) 2-5
Sahtyor Donyeck (ukrán)–Basel (svájci) 5-0

D-CSOPORT
Atlético Madrid (spanyol)–PSV Eindhoven (holland) 2-1
Liverpool (angol)–Marseille (francia) 1-0

Az utolsó fordulót két hét múlva rendezik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását