2024. április 18. - Andrea, Ilma

Dávid Ibolya nyílt levelét megírta

Tisztelt Képviselőtársaim! November 24-e fordulópont lehet a méltányos közteherviselés megteremtése felé vezető úton.Mint azt bizonyára Önök is tudják, a jövő hét folyamán szavaz az Országgyűlés az adótörvényekről, amelynek egyik nagyon fontos eredménye l
2008. november 24. hétfő 07:22 - Hírextra
Amennyiben a Magyar Demokrata Fórum által közel fél évtizede sürgetett lépést megszavazza a Parlament, januártól a 20 millió forintos értékhatárt meg nem haladó örökség illetékmentes lesz a közeli hozzátartozó örökösök részére. Sajnálatos, hogy a legigazságtalanabb adónem reformjához hosszú éveknek kellett eltelnie, azonban most ott van a lehetőség a képviselők kezében e méltánytalan helyzet rendezésére.

Nagyon sajnálatos számomra, de éppen e kulcsfontosságú szavazáson nem tudok személyesen részt venni. Egy fél évvel korábban megszervezett hivatalos programon veszek részt Rómában, ahol Antall József néhai miniszterelnök tiszteletére rendeznek emlékkonferenciát. Ugyanakkor a haláladó eltörléséért évek óta harcoló konzervatív politikusként e szavazást olyan súlyúnak tartom, hogy ezúton szeretném az Országgyűlés képviselőit az öröklési illeték reformja melletti kiállásra kérni.

A megszerzett javak méltányos öröklésének kérdése ugyanis egy alapvető, párthovatartozástól független érték. Nem tartható fenn tovább az az igazságtalan rendszer, amelyben egy család sok munkával megszerzett, már többször adózott javait az állam még egyszer megsarcolja, ráadásul teszi ezt a gyász legnehezebb pillanataiban. Az, hogy az illetékből származó állami bevétel a 10 milliárd forintot sem éri el évente, és hogy az adminisztrációs költségek ezen összeg jelentős részét teszik ki, már csak egy további érv a haláladó reformja mellett.

Kérem - a méltányos közteherviselés megteremtéséért - az Országgyűlésben támogassák a Magyar Demokrata Fórum által kezdeményezett ügyet, szavazzanak Önök is a legigazságtalanabb adónem részbeni eltörlése mellett.

Együttműködésükben és bölcs döntésükben bízva tisztelettel:

Dávid Ibolya,
a Magyar Demokrata Fórum elnöke
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását