2024. április 20. - Tivadar

Csányi búcsúzott

Bár a quick-stepben lenyűgöző volt a páros, mégsem jutottak tovább a versenyben. A Szombat esti láz negyedik adásában minden páros két tánccal kápráztatta el a nézőket: a pörgős quick-steppel és az érzelmes rumbával.
2008. november 24. hétfő 11:40 - Hírextra
A versenyben lévő párok mellett az első két széria győztesei, Czene Attila és Bánihidi Petra, valamint Csonka András és Keleti Andrea is visszatértek a Szombat esti láz színpadára, így újra átélhették az élő adás okozta izgalmakat.

Az este két sztárénekese Koós Réka és Emilio voltak. Miután minden páros eljárta mindkét táncát, a zsűri és a közönség együttes végeredménye alapján Kiss Ramóna és Csányi Sándor végzett az utolsó két helyen. Ramóna már "gyakorlottan" várt a végső eredmény elhangzására. Ezúttal is ő örülhetett és készülhet a következő két tánccal, míg a sármos színművész, Csányi Sándor és bájos partnere, Práger Kitty búcsúztak a parkettől.

Sándor kissé szomorkásan, ám roppant sportszerűen azt mondta, a mai estén az ő produkciója volt a leggyengébb és továbbra is szurkol a többieknek. Természetesen ahogy a többi kiesett párossal, velük is újra találkozhatunk a december 13-i adásban, amikor kiderül, ki lesz a Szombat esti láz harmadik szériájának győztese!
Forrás: netbulvar
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását