2024. március 29. - Auguszta

Védőoltás rák ellen

Jó hír a napimádóknak: néhány éven belül nemcsak krémmel védekezhetnek a káros UV-sugárzás ellen, hanem egyszerű injecióval is - legalábbis ezt ígéri egy ausztrál kutató.
2008. november 18. kedd 07:37 - Hírextra
Ian Frazer nem kevesebbet állít, minthogy megalkotta a vakcinát, amely hatékonyan véd a bőrrák kialakulása ellen. A Queenslandi Egyetem professzora kollégáival együtt egyébként már korábban egy, a méhnyakrák elleni injekció kifejlesztésében is segédkezett.

A legújabb vakcinát egyelőre csak állatokon tesztelték, de a vizsgálatok jól sikerültek, így a professzor szerint az embereken végzett kutatások is hamarosan elkezdődhetnek, így akár öt éven belül elérhetővé válik a szer.

A professzor szerint évente több ezer ember életét lehet megmenteni a vakcinával, amelyet 10 és 12 év közötti gyerekeknek lehetne beadni, hogy későbbi életük során ne fejlődjön ki szervezetükben a halálos kór.

A szakértő szerint a szer azt a nyálkahártyán és a bőrön elváltozást okozó papillomavírust támadja, amely a testben lappangva a rendellenes sejteket rákos sejtekké tudja változtatni.

Szakértők azonban figyelmeztetnek: a szer nem minden fajta bőrrákra lehet hatásos, ezért még mindig az a legtöbb és legjobb, amit tehetünk, hogy megfelelően védekezünk a nap káros sugarai ellen.Vá
Forrás: inforadio
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását