2024. május 10. - Ármin, Pálma

Sikeres volt a megbeszélés

Egyértelműen sikeresnek értékelte a csütörtöki gazdasági csúcsot Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdaság miniszter, Veres János pénzügyminiszter szerint pedig a tanácskozás megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy folytatni kell a strukturáli
2008. november 13. csütörtök 15:27 - Hírextra
Bajnai Gordon szerint sikerült átfogó támogatást szerezni abban, hogy Magyarország a rövid távú válságkezelés sikere után induljon el egy olyan úton, amelynek során a következő időszakban a gazdasági érdekképviseletek támogatásával és politikai megegyezés keresésével, nagyon gyors lépésekkel stabilizálják a gazdaság helyzetét, és versenyképesebbé teszik az országot.

Mint mondta, ennek érdekében egy 1.400 milliárd forintos pénzügyi-gazdaságélénkítő csomagot indítanak ezekben a napokban, ezt kiegészíti egy 2.000 milliárd forintot meghaladó beruházási program, amely piacot teremt a Magyarországon működő vállalkozások számára, valamint egy olyan támogatás, amelynek révén mintegy 100 ezer kisvállalkozói munkahely megtartásához és 20 ezer új kisvállalkozói munkahely létrehozásához tudnak segítséget adni.

Kérdésre válaszolva elmondta: a csomag elemeinek nagy része nem igényel parlamenti jóváhagyást, az európai uniós pénzek átcsoportosítását a kormány Brüsszellel egyeztetve saját hatáskörében megteheti, szintén elindíthatja az 1.400 milliárd forintos vállalkozásélénkítő csomagot, és ugyancsak nem kell parlamenti egyetértés a piacépítő, munkahelymegtartó programokhoz. Amihez fontos lenne viszont parlamenti és azon kívüli támogatást szerezni, az a hosszú távú adóreform, az önkormányzatok reformja, a korrupció visszaszorítása és a pártfinanszírozás kérdése - mondta.

Bajnai Gordon szerint támogatást, biztatást kapott a kormány, hogy folytassa a versenyképességi lépéseket, az adórendszer átalakítását, az adók és a bürokrácia csökkentését, és olyan szerkezeti reformokat kezdeményezzen, amelyek Magyarországot tartós növekedési pályára állíthatják az elmúlt 18 év "húzd meg, ereszd meg haladása" után. Hozzátette: a válság ilyen értelemben lehetőséget nyújt arra, hogy a korábbinál jóval szélesebb körű megállapodások mentén haladva az ország helyzetét stabilizálják.

Veres János pénzügyminiszter azt mondta: a költségvetési egyensúly megtartása mellett van csak lehetőség jelenleg adóreformra, a kormány a következő hónapokban az önkormányzati, az adó- és a szociális reform területén javaslatokat terjeszt az Országgyűlés elé. Hozzátette: a gazdasági csúcs megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a strukturális reformokat folytatni kell.

A pénzügyminiszter szerint a gazdasági csúcs egyértelműen megerősítette azt a kormányzati álláspontot is, hogy a likviditás biztosítása Magyarországon rendkívül fontos, a hazai vállalkozások működése és a pénzforgalom biztosítása érdekében.

Az MTI adóreformot firtató kérdésére Veres János úgy válaszolt: csak a költségvetés lehetőségeinek határán belül lehet róla gondolkozni, "egy válságot elhárító időszakban nem lehet támogatni a költségvetés egyensúlyi viszonyát felborító változást".

Veres János elmondta, hogy a parlament előtt van adóátrendezésről és adómérték-csökkentésről szóló javaslat is, ilyen az osztalékadó 35 százalékos mértékének eltörlése; ha sikerül többpárti egyetértést kialakítani, akkor a költségvetés egyensúlyának megtartása mellett a kormány támogatni fogja ezt.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a lehívott IMF-hitelkeret része-e az 1.400 milliárd forintos csomagnak, Veres János azt mondta, hogy nem. A lehívott pénz az MNB tartalékainak kialakítását szolgálja, a felhasználásról az Országgyűlés döntését követően alakul ki a végső álláspont - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását