2024. május 6. - Ivett, Frida

A főút mellett lakók útlezárást terveznek

Teljes útlezárásra készülnek a 471-es főközlekedési út mentén lévő települések; az már bizonyos, hogy Hajdúsámsonban és Nyíradonyban november 27-én megtartják a demonstrációt - közölte Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere
2008. november 13. csütörtök 14:41 - Hírextra
A politikus több település vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a térségben "halálútként" emlegetett, semmilyen érvényes szabványnak nem megfelelő paraméterekkel rendelkező út felújítása 2006-ban a kormány javaslatára kikerült az országos közlekedés-fejlesztési koncepcióból.

Eddig minden törvényes eszközt - képviselői önálló indítvány, aláírásgyűjtés, levél a miniszterelnökhöz - igénybe vettek annak érdekében, hogy uniós források felhasználásával 2013-ig megtörténjen az út felújítása, de ezek nem vezettek eredményre - mondta Tasó László.

Hozzátette: az érintett településeken november 27-én rendezvények miatt teljes útlezárás lesz, ezzel kívánják felhívni a figyelmet a tarthatatlan helyzetre.

A fideszes politikus azt mondta, akkor is lesz demonstráció, ha addig Gyurcsány Ferenc kedvező választ ad megkeresésükre, csak akkor a miniszterelnököt fogják ünnepelni.

Arra az újságírói kérdésre, akkor is megtartják-e a teljes útzáras demonstrációkat, ha azokat a rendőrség ellenzi, Tasó László egyértelmű igennel válaszolt. Magyarázatul hozzátette: az útkezelők már hozzájárultak a lezáráshoz, így a rendőrségnek is tudomásul kell vennie a bejelentést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását