2024. március 29. - Auguszta

A Fidesz is titkolózik

A Fidesz a kormányt ostorozza, mert titkolózik az IMF-hitelszerződéssel kapcsolatban. Mindeközben szépen csendben Orbán Viktor bejelentett egy 2500 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot. Mi a közös a kettőben? Az, hogy egyikről sem tudunk semmi érde
2008. november 13. csütörtök 07:19 - Kőrösi Viktor Dávid
Jogállam vagyunk

Első tétel: az IMF nem a Máltai Szeretetszolgálat

Második tétel: az IMF célja az (elsősorban gazdasági értelemben) elmaradott térségek felzárkóztatása a világhoz, a lehetőségekhez képest érvényre juttatva a nyugati civilizáció gazdasági vívmányait és szokásait az adott területen.

A második tétel első ránézésre nem vonatkozik Magyarországra, hiszen hazánk demokratikus jogállam, amelyben gyakorlatilag mindennemű gazdasági tevékenység széles szabadságot élvez. Az egyetlen dolog, amire a kormányzatnak nem sikerült megnyugtató választ adnia, hogy az IMF miért ad kölcsönt, ha nem kér semmi különöset? Ilyenkor lép hatályba a fent említett első tétel.

A Fidesz ügyes volt

Mindezt a Fidesz kiválóan lovagolta meg, hiába mondja ugyanis Gyurcsány Ferenc, hogy nincsenek külön ránk vonatkozó fejezetek a szerződésben, Gyurcsány szavainak manapság kevesebben hisznek, mint például két és fél éve. Azzal pedig, hogy a szerződés még mindig nem nyilvános (magyarul a titkolózással), a kormány csak saját magának árt, mert táptalajt ad a Fidesz kritikájának, s a nagy részben annak „köszönhető” összeesküvés-elméleteknek.

Amiről szó van, az tulajdonképpen az a probléma, amivel a kormány az „őszödi beszéd” óta nem tud mit kezdeni, jelesül a (társadalom egy részénél érezhető) hiteldeficittel és az ezzel kapcsolatos képpel, amely szerint a kormány nem mond igazat. Így nehéz idők várnak az MSZP-re 2009-ben (európai parlamenti választás) és 2010-ben (parlamenti választás).

Csakhogy

Orbán: 2500 milliárd forint
Orbán Viktor szerint a kormány hitelből próbált „jóléti rendszerváltást” végrehajtani, eközben a felvett forrásokból semmit sem fordított az ország gazdaságának élénkítésére. Az ellenzéki pártelnök hangsúlyozta: az ország válságát nem a nemzetközi pénzügyi krízis okozta, az csak leleplezte a meglévő gondokat.

Orbán szerint jövőre az országnak egy 2500 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagra lenne szüksége, az összeg felét adócsökkentésre kellene fordítani. Arra a kérdésre, hogy ennek forrása honnan teremthető elő, azt mondta, az országban évente 200 milliárd forint megy el korrupcióra, egy világbanki elemzésből pedig kiderül: Magyarországon olyan sok felesleges bürokratikus szabály van érvényben, hogy azok három év alatt legalább 7 százalékkal fogják vissza a gazdasági növekedést. Hozzátette: a GDP 1 százalékos növekedéséből 100 milliárd forintos bevétele származik a költségvetésnek.
Forrás: mno.hu
Szerkesztőségünk egyik munkatársa ma (szerda) kereken egy hete próbálkozik a Fidesznél elérni valakit Orbán Viktor korábbi, 2500 milliárdos gazdaságélénkítő csomagjával kapcsolatos kérdéseivel, mindeddig sikertelenül. Összeesküvés-elméletet nem gyártunk, s nem tételezzük fel, hogy esetleg a Fidesz elnökének csak egy jól hangzó mondatra volt szüksége, ami mögött nincs konkrétan semmi. Azt sem feltételezzük, hogy a Fidesz a gazdasági csúcsig titkolózik, hiszen éppen ők azok, akik elítélik a titkolózást.

Nem merünk feltételezni semmit, csupán annyit regisztrálunk, hogy valamilyen okból kifolyólag nem sikerült fideszes politikust kérdezni. Annyit tudunk, hogy Orbán Viktor múlt héten egy 2500 milliárdos gazdaságélénkítő csomagot hirdetett meg, amivel kapcsolatban Navracsics Tibor frakcióvezető annyit mondott, hogy a fedezetét átcsoportosításokból kívánnák előteremte(t)ni.

Kormányerő?

Egyelőre tehát csak annyit látunk, hogy a kormány nem akarja a nyilvánosság elé tárni az IMF-el kötött szerződést, ezért a Fidesz kárhoztatja. Azt is tudjuk, hogy a Fidesztől nem annyira egyszerű beszerezni bizonyos információkat.

Egyedül azt nem tudjuk, hogy ha már a kormány kap – egyébként joggal – az ellenzék legnagyobb pártjától, akkor az ellenzék legnagyobb pártja milyen intézkedéseket hoz azért, hogy a széles nyilvánosság előtt hozzáférhetőbb legyenek a megoldási javaslatok részletei. Az, hogy a kormány először 1000 milliárd forintos adócsökkentést harangozott be, majd ebből visszakozott azt sugallja, hogy a kormány kapkod és nincs a helyzet magaslatán.

Addig, amíg nem sikerül minden kérdést tisztázni a Fidesz programjával kapcsolatban, addig a jobboldaliak sem tudnak kitérni a kérdés elől: milyen módon akarja demonstrálni azt, hogy valóban kormányzóképes erő?

Mindez azt a látszatot kelti – amit a baloldalon mondogatnak is –, hogy a Fidesznek nincs programja. A probléma az egészben az, hogy a pártoknak mindig sikerül valamivel elbizonytalanítani az átlag szavazót, ezzel is táplálva a bizonytalanságot a politikai elit irányába.

Gyurcsány: 1000 milliárd forint
Összességében 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentési tervet vázolt fel Gyurcsány Ferenc szerdán megjelent dolgozatában. A miniszterelnök több, gazdasági szakértők által régóta sürgetett javaslatot tett magáévá, így többek között a járulékcsökkentés és a szolidaritási adó eltörlésének lehetőségét is felvetette. Az üdvözlendő terv gyenge pontjának a finanszírozhatóság tűnik. A kormányfő ugyan a gazdaság kifehérítésében látja ennek forrását, ám az elmúlt évek tapasztalatai alapján közel sem biztos, hogy ez elegendő lesz.
Forrás: mfro.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását