A bíróság hivatalos végzésével feloldotta korábbi, az építkezés felfüggesztését elrendelő határozatát, miután a felfüggesztést kezdeményező felek visszavonták korábbi keresetüket, így folytatódhat a KÖKI építése - közölte Légrádi Petra, a beruházó cég mar
2008. november 11. kedd 13:38 - Hírextra
A közlemény szerint a Kőbánya-Kispest területén az eredeti terveknek megfelelően, 2010-re befejeződhet - több tízmilliárd forintból - az új közlekedési csomópont, és a hozzá tartozó üzletközpont építése.
A KÖKI Terminál beruházás keretében a jelentős közlekedési fejlesztések mellett háromszintes bevásárló-, és szórakoztatóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlet kap majd helyet - áll a közleményben.
A tervek szerint új gyalogos-felüljáró is épül a területen, az átépített metróvégállomásról érkező utasokat pedig egy, a metró peronjával párhuzamosan elhelyezkedő, fedett autóbusz-végállomás fogadja majd - olvasható a közleményben.