Aki még a mosodaszámlát is meg tudta zenésíteni

1792. február 29-én született Pesaróban. A korszak zavaros viszonyai között édesapja többször került rácsok mögé, így amikor énekesnő anyja turnéra indult, a szomszédok vigyáztak rá. A szabadjára engedett fiú így is megtanulta a zene elméleti és gyakorlati alapjait, majd a bolognai konzervatórium növendéke lett. Első operáját tizennyolc éves korában mutatták be, a népszerűséget a Tankréd hozta meg számára, amelynek egyik áriáját még a bíróságokon is énekelték - amíg be nem tiltották a hatóságok. Az Olasz nő Algírban, majd A török Itáliában is hatalmas közönségsikert aratott, de ezt követő művei langyos fogadtatásra találtak.

A Bolognába visszavonult Rossini ekkor elvállalta két nápolyi színház vezetését, a fejedelmi díjazásért még azt is vállalta, hogy évente két operát írjon és állítson színre. A kezdetben ellenséges közönséget az 1815-ben bemutatott Angliai Erzsébettel nyerte meg; a darab az ő számára is főnyereménynek bizonyult, mert a címszereplő énekesnő lett a felesége. Nápolyból Rómába csábították, ahol Beaumarchais vígjátékából 16 nap alatt megírta A sevillai borbélyt. A helyiek addig a darab egy másik változatát kedvelték, ezért a premierre tüntetést szerveztek, de a kezdeti pfujolás az áradó dallamok hatására ovációvá változott.

A rendkívül termékeny komponista (legendásan gyorsan alkotott, nem utolsó sorban azért, mert minden szégyenérzet nélkül plagizált önmagától, egy-egy áriát kisebb változtatásokkal akár három operájában is felhasznált) 1815 és 1823 között húsz operát írt. Egyebek között megzenésítette az Otellót is, ám a tragikus végkifejletet nehezen viselő római közönség kedvéért boldog végkifejlettel.

A szövegkönyvekből kihagyatta a természetfölötti elemeket - nem véletlenül, mert a Mózes Egyiptomban előadásakor a közönség hangos derültséggel fogadta a jelenetet, amelyben a Vörös-tenger habjainak szét kellett volna válniuk a menekülő zsidók előtt, s Rossini végül arra kényszerült, hogy a szegényes színpadtechnikáról egy kórussal terelje el a figyelmet.

1822-ben a Szent Szövetség veronai kongresszusán ő gondoskodott a "harmónia megteremtéséről". A következő évben Londonba utazott, ahol bemutatták IV. György királynak és hétezer fonttal lett gazdagabb. 1824-től a párizsi olasz színházat vezette busás díjazásért, szerződésének lejárta után - javadalmazásának meghagyása mellett - királyi zeneszerzőnek nevezték ki. 1829-ben írta utolsó operáját, a hazaszeretetet és a szabadságot dicsőítő Tell Vilmost. Bár az opera nyitánya ma is népszerű, a darabot ritkán adják elő, mivel négy órán át tenné próbára hallgatóságát.

Rossini dicsősége tetőpontján váratlanul visszavonult, élete hátralévő évtizedeiben már csak néhány vallásos darabot írt. Elhatározásának okáról keveset tudunk: legvalószínűbb, hogy egyszerűen lusta volt, de lehet, hogy a vetélytársak feltűnése vagy a közönség hálátlansága miatt döntött így. A nagy életművész ezután is fényűző körülmények között élt, s ettől kezdve a konyhaművészetben alkotott maradandót: a róla elnevezett bevert tojástól a makarónin át a bélszínszeletig számtalan finom fogás fűződik nevéhez.