2023. február 5. - Ágota, Ingrid

Levetkőzött a gólyaavatón

Bocsánatot kér valamennyi pedagógustól, diáktól, szülőtől, és mindazoktól, akiket megbántott az a tanárnő, akinek a zalaegerszegi Széchenyi középiskola gólyaavatóján, egy játékos vetélkedőn, vetkőzés közben készült fotói felterültek a világhálóra - áll a
2008. november 5. szerda 15:24 - Hírextra
A 2008. október 16-án megtartott gólyaavató utolsó feladata a vetkőzés volt, ami váratlan volt a tanárnő számára. A feladatot meggondolatlanul, pillanatnyi megfelelési kényszer hatása alatt olyan módon oldotta meg, mellyel később többeket megbotránkoztattatott. Mindez nem ad ugyan felmentést, de a játékos vetélkedőn az osztályán akart segíteni - fogalmazott a tanárnő, hozzátéve, hogy már sajnálja a történteket, és azt is, hogy nem mérte fel viselkedése következményeit.

Rozmán Sándor, az iskola igazgatója eljárást indított a pedagógus ellen, és fegyelmi megrovásban részesítette. A némettanár határozott idejű szerződéssel, helyettesként dolgozik az iskolában, 11 nyelvi csoportot tanít. Munkájával kapcsolatban eddig még nem merült fel kifogás, valamennyi körülményt mérlegelve ezért az igazgató úgy döntött, hogy tovább végezheti a munkáját.

"Tudom, hogy az igazgató erkölcsi tartalmú büntetése eléri célját. Szeretem a hivatásomat. Szeretek tanítani" - olvasható a pedagógus levelében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását