2024. május 6. - Ivett, Frida

Azonnali kérdések orája a parlamentben

A felvásárlási árak, a távfűtés támogatása és a szombati dunaszerdahelyi rendőri beavatkozás is terítékre került hétfőn, az azonnali kérdések és válaszok órájában a parlamentben.
2008. november 3. hétfő 18:02 - Hírextra
Turi-Kovács Béla (Fidesz) arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban olyan túlsúly mutatkozik a felvásárlók és a kereskedők oldalán, amelyet fel kell oldani. Megemlítette, hogy ez a helyzet Eger környékén is, ahol a szőlőtermelők kerültek nehéz helyzetbe. Mint mondta, olyan jogszabályi hátteret kell létrehozni, ami megakadályozza, hogy ez az erőfölény érvényesüljön.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszában kiemelte az elmúlt év és az idei esztendő közötti óriási különbséget, mert - mint hangsúlyozta - tavaly mindenből kevés termett, ami magas felvásárlási árakat hozott, míg idén bő volt a termés és ez okozza a problémákat. Hozzátette: már a vége felé járnak a nagy felvásárló cégekkel folytatott tárgyalásoknak, amelyekkel az erőfölénnyel való visszaélést akarják megakadályozni.

Lakos Imre (SZDSZ) a távfűtés támogatásának ügyében emelkedett szólásra, mert mindenki egyformán havi 1150 forint támogatást kap, függetlenül a lakás paramétereitől. A képviselő szerint ez a megoldás semmire sem jó. Mint mondta, a rendelet szerint fővárosi viszonylatban 7,5 milliárd forintot lehet szétosztani, az összeg 64 százalékát, ami 162 ezer fogyasztóhoz jut el, rászorultság nélkül osztják ki.

Korózs Lajos szociális és munkaügyi államtitkár válaszában azt kérte, a képviselő bocsássa rendelkezésére az általa idézett szakmai anyagot, mert az neki nem áll rendelkezésére.
Pettkó András (MDF) arról beszélt, hogy szombaton a szlovákiai Dunaszerdahelyen a szlovák kommandós egységek minden ok nélkül, előre eltervezetten verték a magyar szurkolókat. A képviselő megdöbbentőnek nevezte, hogy - mint fogalmazott - az eset után bő egy napig nem lehetett tudni, mit tesz a kormány. Szomorúnak tartotta, hogy az első kormányzati reagálás egy szerinte félreérthető eseményről szólt.

Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár válaszában azt mondta, a kormány és a Külügyminisztérium is dolgozott az ügyön a hétvégén. Mint kifejtette, már pénteken bejelentették a szlovák külügyminisztériumban, hogy a pozsonyi magyar nagykövetség megerősített konzuli ügyeletet tart, a konzul pedig szombaton Dunaszerdahelyre utazott. Szólt arról is, hogy a konzul és a nagykövet részt vett a magyar állampolgárok szabadlábra helyeztetésében, illetve ellátogattak a kórházba is.

Szombaton diplomáciai úton valamennyi rendőri intézkedésről tájékoztatást kértünk, aznap Draskovics Tibor rendészeti miniszter pedig hivatalos úton kért vizsgálatot a szlovák rendőrségtől - szögezte le Horváthné Fekszi Márta.

Magda Sándor (MSZP) a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszterhez fordult azzal, hogy a felmérések szerint azok az országok tudnak a kihívásokra válaszolni, ahol a kutatás-fejlesztés, az innováció kiemelt szerephez jut. A képviselő azt kérdezte, mit kíván tenni a miniszter a különböző tárcáknál lévő fejlesztések integrálásáért.

Molnár Károly válaszában kijelentette: a tudománynak, a kutatásfejlesztésnek és az innovációnak kiemelt szerephez kell jutnia, mert ez jelenti a kitörési lehetőségét a társadalom és a gazdaság számára. Hangsúlyozta: szemlélet- és kultúraváltással versenyképes, tudásalapú gazdaságot kell teremteni.
Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását