2022. június 27. - László

Sms-t küldő elefántok

Két éve a kenyai Ol Pejeta rezervátum elefántbikája, Kimani nyakörvében egy mobiltelefon SIM-kártyája bújik meg. Ez azonnal sms-ben tájékoztatja a parkőröket, ha a jószág átlépi a rezervátum határait, így azok időben vissza tudják terelni a földekről, ame
2008. október 30. csütörtök 07:13 - Hírextra
Korábban némely gazdának egyszerre félévnyi keresete veszett oda - tudósít a Der Standard című osztrák lap online kiadása.Kenyában gyakran akad nézeteltérés a parasztok és az elefántok között: az afrikai ország növekvő népessége egyre kevesebb teret hagy a vadállatok kóborlásainak. Kenya az első ország, amely az sms-módszerrel próbálja védeni elefántjait, a projekt azonban még gyerekcipőben jár. Eddig Kimanival együtt csupán két elefántot szereltek fel SIM-kártyával.

Két évvel ezelőtt a parkőröknek öt olyan elefántot kellett lelőniük, amelyek állandóan megdézsmálták a szomszédos földek termését. Kimani a csapat utolsó túlélője volt. A Save the Elephants nevű állatvédő egyesület ki akarta próbálni, hogy tud-e szakítani szokásával, ezért helyeztek egy SIM-kártyát a nyakörvébe, amely a GPS-rendszerrel körvonalazott virtuális kerítés átlépésekor tájékoztatja az őröket.

A parasztok megkönnyebbültek, hiszen azelőtt tűzzel és csörömpölő edényekkel próbálták távol tartani az elefántokat földjeiktől, egyiküket eközben meg is ölte egy állat.Kimanit már tizenötször terelték vissza, utoljára négy hónapja - a parkőrök sikerként könyvelik el a programot. Ezért egy hónapja egy másik elefánt is megkapta a maga SIM-kártyáját és virtuális kerítését. Mégsem teljesen problémamentes a projekt.

Mindenekelőtt drága - a rezervátum öt alkalmazottja, valamint egy terepjárója áll készen teljes munkaidőben, hogy azonnal reagálhassanak egy beérkező sms esetén, meséli Iain Douglas-Hamilton, a Save the Elephants munkatársa. Mégis úgy gondolja, hogy van értelme a munkának, hiszen az elefántok tanulnak egymástól. Így egyetlen fosztogató elefánt sikeres megfékezésével egy egész csapat viselkedésére lehet hatni, mondja Douglas-Hamilton.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását