2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nagy Imre Érdemrend

A köztársasági elnöktől öten vehettek át Nagy Imre Érdemrendet az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója előtt szerdán a fővárosban, a Sándor-palotában.
2008. október 22. szerda 11:09 - Hírextra
Az államfő a miniszterelnök előterjesztésére Nagy Imre Érdemrendet adományozott Fazekas Lászlónak, az 56-os Szövetség országos elnökének, Horn Péter Széchenyi-díjas akadémikusnak, a Kaposvári Egyetem rektorának, Kopácsi Sándornénak, továbbá László Imrének, a Budapesti Szent Imre Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának és Márton László reklámszociológus-piackutatónak.

Gyurcsány Ferenc köszöntőjében kiemelte: 1956 eszméje és a harmadik magyar köztársaság szándékai egybeesnek. A független, szabad Magyarország vágya kötötte össze 1956 sokszínű szereplőit, és ugyanebben a társadalmi, politikai, történelmi vágyban fogant 1989, a rendszerváltozás is - tette hozzá a kormányfő.

"Ennek a hagyománynak vannak építői és vannak rombolói, (...) mi az építők szövetségét keressük" - mondta a miniszterelnök.

1956 elhazudása az egyik oldalról vagy egyoldalú kisajátítása egyformán a közös 56-os örökség csapdába ejtése és eltékozlása - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: reméli, hogy Magyarország túlnyomó többsége nem azokhoz kíván hasonlítani, akik ezt teszik, és időnként megújuló erőszakos szándékkal követelik kizárólag maguknak ezen örökség helyes értelmezését.

Sok-sok évtizeden keresztül 1956 tartalma, valósága hazugság foglya volt - fogalmazott a kormányfő, aki szerint ez ma is él néhányakban a kísértés, hogy egy másfajta hazugság fogságába ejtsék 1956-ot. Gyurcsány Ferenc szerint 1956 még nem nemesedett "valóságlegendává", ma még tele van egyedi történetekkel, sorsokkal, értelmezésekkel. A forradalom főszereplői és a hozzájuk legközelebb állók viszik tovább saját történetüket. Az 56-os szervezetekkel kapcsolatban azt mondta: ma már több a nyugalom és a párbeszéd, mint másfél évtizede.

A Nagy Imre Érdemrend kitüntetettjeiről a kormányfő azt mondta: olyan örökösöket tüntetnek ki, akik építkeznek és nem rombolnak, akik hozzátesznek ehhez a világhoz.

Az ünnepségen részt vett Szili Katalin házelnök, Gráf József agrárminiszter, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, és jelen volt Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását