90 éve halt meg Ritz, a szállodakirály

1850. február 23-án született egy eldugott svájci völgyben, egy pásztorcsalád tizenharmadik gyermekeként. Apja a kanton fővárosába küldte tanulni, de amikor három év után sem beszélt franciául, egy kis szállóba dugták inasnak, majd innen is eltanácsolták "tehetségtelensége" miatt. 1867-ben a világkiállítás vonzotta Párizsba, ahol a nyelvet sikerült végre elsajátítania, de csak mosogatói állásig vitte, s komoly előrelépésnek számított, amikor kisegítő pincérként tudott elhelyezkedni.

Innentől viszont nem volt megállás, szépen ívelő pályáján még a francia-porosz háború és a párizsi kommün sem vetette vissza. Alig huszonhét évesen átvehette a csőd szélén álló luzerni Grand Hotelt, amelyet hamar messze földön híres szállodává tett. Ritzet és főszakácsát árnyékként követte a társaság krémje, a walesi herceg például azt mondta: "ahová Ritz megy, oda megyek én is". Ritz alapelve volt, hogy "a vendégnek mindig igaza van", így még a legképtelenebb kívánságokra sem mondott nemet, legfeljebb idővel megmagyarázta, miért nem lehetett azt teljesíteni.

1889-ben hosszú győzködés után és óriási fizetés fejében felvállalta a londoni Savoy vezetését, s olyan hellyé tette, ahol "érdemes élni". A méregdrága pezsgő és bor, Johann Strauss zenekara annyira vonzotta a nagyérdeműt, így olykor az angol gentlemanek klubjuk helyett itt vacsoráztak. Hét év után aztán összekülönbözött a hotel tulajdonosával és önállósította magát.

A párizsi Vendome tér 15. szám alatti palotában kétévi, Ritz által személyesen felügyelt munka után 1898-ban nyílt meg a nevét viselő szálloda. A Ritz az egyik legelegánsabb, legfényűzőbb hotel a világon, és diszkréciójáról is híres: az itt járt hírességekről szállodai tartózkodásuk idején nem szivárognak ki információk. Imperial Suite nevű lakosztályában megszállt Churchill, Roosevelt, Greta Garbo és Marilyn Monroe, szívesen whiskyzett bárjában Hemingway, Coco Chanel pedig 35 évig bérelte az egyik lakosztályt, holott csak néhány lépésnyire volt saját háza. Párizs náci megszállása idején a németek is itt rendezkedtek be, akkoriban a szálló gyakori, bár nem szívesen látott vendége volt Göring, Rommel és Bormann.

Mindezt a fényt és tündöklést az alapító már nem érhette meg: 1902-ben idegösszeomlást kapott, depressziósan és összetörten 16 évig vegetált egy svájci szanatóriumban, itt is halt meg 1918. október 20-án. Ritz nevét a szállodák mellett vendéglátóipari oktatási intézmények és egy koktélfajta is őrzi.